Amikor arra kaptam felkérést, hogy Nyirő Józsefről emlékezzek meg nem egészen 5 percben, nem akartam vállalni a feladatot, hiszen ismerve az életművet s különösen az élet, sőt halál-utat, ennek egy felkent irodalomtörténész sem tudna eleget tenni. Végül a Hitellel testvér Helikonhoz kötődő hűségem és a Várvédő szerkesztőinek barátsága mégis arra késztetett, hogy megpróbáljak eleget tenni… Szász István Tas: A sokat magyarázott és félremagyarázott Nyírő József. Megjelent a Várvédő 9. kiadványában 2019.11.15 olvasásának folytatása
AZ ALAPÍTVÁNY ELŐÉLETE
Szász István Tas: Makkai László a helikoni szellemben nevelkedett Helikonista. Megjelent a Várvédő 9. kiadványában 2019.11.15
Makkai László száz évvel ezelőtt, 1914. július 10-én született Kolozsváron, az erdélyi és magyarországi szellemi életben és a református egyház életében rendkívül fontos szerepet játszó családban. Bölcskei Gusztáv szavait idézve: „A Makkai család hosszú évtizedek óta meghatározója a magyar reformátusok szellemi, lelki életének. Különböző tagjai – a maguk szolgálati területén – maradandót alkottak, és segítették az… Szász István Tas: Makkai László a helikoni szellemben nevelkedett Helikonista. Megjelent a Várvédő 9. kiadványában 2019.11.15 olvasásának folytatása
Szász István Tas: A kolozsvári Hitelnek és a véle testvér Helikon – bizonyított erejű – szellemiségében nevelkedett Wass Albert. Megjelent a Várvédő 8. kiadványában 2019.01.31.
Sok éve tartó és magyarázatra szoruló disputával kapcsolatos egyik első – bizonyító szándékú – írásom került ismét kezembe a Helikon-tag, Baumgarten-díjas, örökösen vita és vádak tüzében égő emlékezetű Wass Albert le nem zárult és méltatlan pere és a sors akaratából immáron örökösen kettős évfordulója kapcsán. Ezt újítom fel a kutakodásom nyomán azóta megismert adatok és… Szász István Tas: A kolozsvári Hitelnek és a véle testvér Helikon – bizonyított erejű – szellemiségében nevelkedett Wass Albert. Megjelent a Várvédő 8. kiadványában 2019.01.31. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Szabédi László – Egy Hitel-es költő útja a népszerelemtől a mártirságig. Megjelent a Várvédő 7. kiadványában 2018.01.23.
Szabédi László (eredetileg Székely László) (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 18.) erdélyi magyar költő, író, műfordító, publicista, kritikus, esztéta, irodalomteoretikus, nyelvész áll az elektronikus információs tár első soraiban. Két név, majd két dátum, de hogy a költő életében milyen ív feszült e kettő között, röviden leírhatatlan. Magam most csak a Hitel alapító… Szász István Tas: Szabédi László – Egy Hitel-es költő útja a népszerelemtől a mártirságig. Megjelent a Várvédő 7. kiadványában 2018.01.23. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Helikoni Hitelesek évfordulóján- Megjelent a Várvédő 6. kiadványában 2016.10.15.
2016 – mint minden esztendő – ismét alkalmat ad az emlékezésre, hiszen az 55 Helikonista soraiban minden évben akad „évfordulós”. Az idei emlékezések érintettjei közül többen is szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsvári Hitel folyóirat szellemi körével, sőt annak tevékeny és igen aktív résztvevői voltak, hiszen maguk is a „Hitel generációhoz” tartoztak. Ez a nemzedék már… Szász István Tas: Helikoni Hitelesek évfordulóján- Megjelent a Várvédő 6. kiadványában 2016.10.15. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Egy feledhető presztízsvita margójáról 2016.08.25.
BEKÖSZÖNTŐ Hitel: 1936/2 A Hitel szerkesztői A Hitel megjelenése kellemetlenül érintette az Erdélyi Fiatalok (az alábbiakban: Fiatalok) csoportját. Könnyen magyarázható ez az érzés, hiszen a Hitel és néhány más lap tehetséges munkatársainak több tagja ebben a társaságban nőtt fel. Magukénak érezték őket, de nem számoltak az idő múlásával, azzal, hogy férfikorba érkezvén, lehetnek más ambícióik,… Szász István Tas: Egy feledhető presztízsvita margójáról 2016.08.25. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Makkai László „Balkáni és magyar elemek a magyarországi román társadalomfejlődésben” című tanulmányának bemutatása 2016.01.07.
Hitel: 1940-41/2 TISZTA VIZET A POHÁRBA Nagylélegzetű tanulmány megismerésébe vágunk most bele. Tulajdonképpen két – bizonyos szakaszában még egymást átfedő – időszakról szóló írást foglal magába. A románság sorsának először a balkáni évszázadokban megélt, aztán a magyar honba történt betelepülése utáni történetéről közöl alig vitatható gondolatokat, s ezzel feleslegessé tesz megannyi zavaros célú és tartalmú… Szász István Tas: Makkai László „Balkáni és magyar elemek a magyarországi román társadalomfejlődésben” című tanulmányának bemutatása 2016.01.07. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Lőrinczi László – Egy erdélyi író Kuncz Aladár és a fekete kolostor bűvkörében. Megjelent a Várvédő 5. kiadványában 2015.12.29.
Ha Kuncz Aladárról szó esik, mindenképpen meg kell emlékeznünk az ő életútját kutató Lőrinczi Lászlóról is, aki az Utazás a Fekete Kolostorhoz-című munkájával jelentős mértékben járult hozzá Kuncz Aladár történetének mélyebb megismeréséhez, noha munkájáról így ír: „Nem vezetett közelebbi irodalomtörténeti cél: csak a magam gyönyörűségére jártam be térben és időben azt, amit lehetett, nemcsak e… Szász István Tas: Lőrinczi László – Egy erdélyi író Kuncz Aladár és a fekete kolostor bűvkörében. Megjelent a Várvédő 5. kiadványában 2015.12.29. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Kiss Jenő a Helikon titkára, a Hitel és a Termés szerkesztője. Megjelent a Várvédő 5. kiadványában 2015.10.03.
Minden ember életében vannak olyanok, akikre nem csak felkérésre vagy évfordulókon emlékezik, hanem akinek emléke életének részét képezi. Így vagyok én Kiss Jenő emlékezetével. Még vagyunk néhányan, akik ismertük őt, s ha akarnánk, sem tudnánk elfeledni, nemes vonásait, szép férfifejét, s főleg a szemeiből sugárzó szeretetet, szellemi erőt s olykor – a nemzet bajai miatt… Szász István Tas: Kiss Jenő a Helikon titkára, a Hitel és a Termés szerkesztője. Megjelent a Várvédő 5. kiadványában 2015.10.03. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Dr. Nagy Miklós a sziklaszilárd megbízhatóság példája 2015.06.17.
A SZIKLASZILÁRD MEGBÍZHATÓSÁG PÉLDÁJA Arról, akinek emlegetése kapcsán a legtöbbször hallottam becsületről és barátságról Dr. Nagy Miklós nevét hallva, róla olvasva, férfias vonásait, utánozhatatlan hangját idézve mindenkor a szeretet és tisztelet érzése járja át belsőmet. Ugyanakkor nehéz idők emlékei is felidéződnek, meg beszélgetés töredékek a család válságos pillanataiból. Ilyenek, hogy: Miklós is azt mondta; Miklóssal… Szász István Tas: Dr. Nagy Miklós a sziklaszilárd megbízhatóság példája 2015.06.17. olvasásának folytatása