Leányfalu, 2000. december 3. Advent első vasárnapján
Drága Barátaim!
Hosszú várakozásokban eltelt életünkben az idei év rövid adventet ígér. De ez csupán a naptár játéka. Várakozásaink végtelenek s reményeink sovány csomagocskája is teher kezd lenni. De tartjuk magunkat. Hiszünk a soha sem hiábavaló küzdés, az örökké szükséges példahordozás időtálló erejében. A falu közepén ott áll a megújulás jelképeként, erdélyi minták sugallta új templomunk és az istenhangú harangok megcsendültével akár a Kós Károly bácsi barázdált arcára emlékeztető kalotaszegi földön is képzelhetjük magunkat így december elején, az első hó előtt, szomorú évforduló után s örökszép évfordulóra várván.
Kétezer éve valóság már a remény, ha hittel párosul. S ebből ezer már a miénk is. Ez a két kerek szám most nagyon fontos útravaló.
Világok keletkezését és múlását hozó huszadik század után akár az új Antikrisztust is jelenteni kész globális ötlet árnya, már kúszik a szennyezett és lukasra tépett égboltra. S mi ismét az új tan legjobb tanítványai lehetünk, ha mindenkor előttünk s nevünkben tolakodó alkalmi percemberek tőlünk idegen szelleme legyűri szelíd elfogadásra és örök erőlködésre termett, magába annyi jót felhalmozni képes, mégis megmaradni tudó, befogadó, elfogadó, ötvöző és éppen pozitív tulajdonságai miatt félelmet s irigységet keltő s mégis oly szánalmasan gyarló szíveinket. A nagy terelés megkezdődött s éppen akkor, mikor a báránybőrbe bújt farkas, kinek nem csak húsunk, de szellemünk is kellett volna, már negyven évig puhított, készített, torzított a maga céljaira. Sehol a globalizáció megfoghatatlan szelleme nem talált még alkalmasabb alapanyagot a tökéletes és gyors sikerhez, mint a posztkommunista társadalmak megroggyant embere. Úgy bánhat el velünk, mint gyurmával az animációs művész. De mögöttünk a két kerek számmal, melyeknek misztikuma Benne s bennünk testet öltött, nem kell elcsüggednünk.
Most végre megmutathatjuk, hogy nem csak fejjel a falnak – ide lőjetek hurrázással – vagyunk képesek előre rohanni, hanem a történelem által belénk örökített szívóssággal és megmaradáskészséggel élve is tudunk hajózni e zavaros vízen s vinni, menteni értékeinket a túlsó part felé. A galamb velünk van. Az igazakat magunkkal visszük. Bárkánk ajtaját majd az Úr csukja be mögöttünk. S ebben a szelíd, atyai mozdulatban már benne lesz az Ararát s az első olajág ígérete.
Hit, kitartó erő és okos szerénység vezessék a bárkaépítőket. Minket, – egy új veszedelem felé rohanó világ Noéit. Erre gondoljatok valahányszor nehéz napra ébredtek.
Istentől áldott, boldog, békés, nagy évfordulós karácsonyt kívánok enyéimmel együtt, és erőt az új-meg új próbatételekhez, melyek eredendő módon magukban hordozzák az alámerülés, de ha álljuk a próbákat, akkor a felemelkedés örök lehetőségét is. Hozzon a 2001. év találkozást, találkozásokat és azt a boldog meggyőződést, hogy semmi sem volt hiába. Ebben kell hinnünk valamennyiünknek.
Ragaszkodó szeretettel: Tasi