Kelt Leányfalun, 1996-ban,

– nem egészen önkéntes száműzetésünk 20. évében, advent idején.

Drága Barátaink!

Még soha ilyen gyorsan nem iramlott el az esztendő, még soha nem éreztem a rohanó idő szorítását ennyire. Még soha nem értettem így meg azt, hogy milyen közel áll egymáshoz a jó és a rossz, a sikeres és a sikertelen év fogalma. Mert 1996 mindent adott, mindent hozott. Volt fogyás és szaporodás, gyarapodás és senyvedés. Volt öröm és bizakodás és volt benne bánat, reménytelenséggel. Benne volt az egészséges erő és önbizalom, és benne volt a betegség és esendőség megtapasztalása. Okosabb lettem és fáradtabb. Bölcsebb és szkeptikusabb. De mentem előre Isten segedelmével a választott úton.

Sajnos, nem is ezek a gondok, hanem az anyai országban oly szokásos fúrások és támadások következtében egészségi állapotom megromlott. Ez számomra szokatlan, de belenyugvással fogadott változást jelentett. Persze az iramon változtatni egyelőre nem lehet. A felvállalt közügyek nem teszik lehetővé a szüneteltetést.

A találkozásokat ebben az évben is a temetések jelentették. Lassanként azonban már temetésekre is ritkábban fogunk járni, ahogy megfogyatkozunk, mint a találkozásra imigyen ürügyet szolgáltató alanyok. A korra jellemző bizonytalanságok közt vergődve búslakodunk vagy reménykedünk, és lessük a kapaszkodásra alkalmas szalmaszálakat. Hogy optimizmusunk vagy pesszimizmusunk hány dioptriás lencsével áldja meg szemlélődésünket az nagymértékben hat ki munkánkra, teljesítményünkre és egyáltalán – mindennapi életünkre.

Ezért aztán gyakorta fohászkodunk a nagy optikushoz, adna nekünk néhány dioptriával jobb szemlélődő képességet. És Ő ad.

Mi pedig gyarló tudásunk szerint, tesszük a dolgunk.

Kívánunk szép Karácsonyt, eredményes küzdelmekben gazdag új esztendőt, hozzá hitet, erőt, reményt !

Tasi