Leányfalu, 1992. december 23.
Drága Barátaim!
Az idén megkéstem adventi levelemmel, nem is jut el idejében hozzátok. Talán, mert minden más is késni látszott. Mintha lankadna, fogyna az erő. Mintha valami nem úgy működne, ahogy szeretnénk. A nagy leselkedők várják a visszavágót és nem tétlenkednek. S a szomorú, hogy nem az ő erejük, hanem azok gyengesége lehet a döntő, akik a jó szerepkörében léptek fel. De vajon jók-e ők, vagy inkább mondjam úgy, hogy olyan jók-e mint azt szeretnénk.
Mennyit vártunk és csak álmodtuk azt, ami bekövetkezett s mekkora csalódások érhetnek még, ha nem lesznek résen, akiknek ez a dolga s, ha dolgozik az elhintett métely közöttük. Megérhetjük még, hogy a felemelt fejek újra leszegik tekintetüket? Megérhetjük még a báránybőrbe bújtak lakomáját? A gazdaság és gazdagság éppen úgy, mint a jobbítónak kikiáltott, de valójában mindenre kész szó, kezükben van.
Zavaros minden, s csak azt látni, hogy jó és rossz határa valahol máshol húzódik, mint azt a tömeggel érzékeltetni akarná bármely oldal. De ezt a nagy szétválasztást, Wass Albi bátyánk égi rostái sem voltak képesek elvégezni eleddig. Kinek-kinek magának kell eldöntenie kiről-kiről, hogy mit ér. Ezt pedig csak a tettek alapján. Mert nagy ígérgetések évtizede előtt állunk. „Bizony mondom néktek”. A történelmi kocka most végleg jó irányba pöröghetett volna, ha….ha képesek lettünk volna az egységre, a rossz kivetésére s a jó vagy jót áhító, jóra törekvő megbecsülésére. Talán még nem késő. A magyar egység minden másnál többre képes. Csakhogy ezer év alatt oly ritkán mutatta meg erejét.
Most, most a második ezer küszöbe előtt kellene észhez térni. Összefogni, befogadni, bűnt bánni és megbocsátani, önös érdeket feledni és kinyújtani a kezet mindenki arra érdemes felé. Most kellene. De ne álmodozzunk.
Az új világ gyarló vonzása gyarló, semmivé silányított önmagunkra erősebben hat, mint a történelem tapasztalatának belső szava. Nyersanyaggá leszünk a tőke falánk hordájának terveihez. Jól előregyúrt, puhára dagasztott, buta pöffeszkedő, kelésre kész nyersanyag. Fűtik már a kemencéket, melyekből pirosra sülve kerülünk ki asztalaikra. Félek, hogy felfal a világ.
Talán kellene egy 40 évnél régebbre visszanyúlni képes generáció. De már nincs. Csak egy-egy szent szörny csatangol a magyar pusztában. De az is lehet, hogy nem érdemeltünk gyors sikert. Újabb küzdelmek, lelki kínok, sikerek és megaláztatások tapasztalatai vihetnek csak be az ígéret földjére? Ha van számunkra ilyen.
Intő, figyelmeztető volt ez az adventi várakozás. A Megváltó születése biztos már. Személyünkben ingyen megbocsátás lett az osztályrészünk. De a nemzetnek meg kell még küzdenie ezért.
Kívánok mindnyájatoknak szép és áldott ünnepeket és egy feltisztulás felé vezető új esztendőt.
Tasi