Leányfalu, 1988. november 30.
Drága Barátaim!
Nehéz egyedül várni, nehéz akkor is, amikor már-már hétköznapjaink részévé vált a súlya, s még nehezebb, ha felcsillan a remény. Mert hiszen érezhetjük, hogy reng a minket felnevelő, torzóvá torzító, meglopó régi s már egy olyan árnyék után leselkednénk, amelyik hitünk szerint ellentéte a régi rossznak, de a valóságban nem tudjuk milyen. Belebámulunk hát a sötétbe és hallgatózunk. A csendet most nem az éjjeli természet hangjai teszik meghitté, másfajta sötét ez, másfajta csend ez és másfajta zajokkal telített. De halljuk, biztosan halljuk, hogy valami recseg-ropog. Ez a romlást jelző hang reményt ad és félelemmel is eltölt. Hiszen reánk omolhat a szörnyű építmény, a természetellenes, embertelen monstrum.
Még tétováznak ujjaim az írógép felett, merjem-e leírni, amit az értelem s a reménykedő szív diktál. És ha leírom merjem-e elküldeni. S kinek? De már érzem, hogy nem lehet megállni. A mi életünkben többször már nem pillanthat ránk a remény. Most vagy soha. Emberéletnyi idő telt el úgy, hogy csak olykor-olykor kísértett a remény. Ha ránkmosolygott és mi visszamosolyogtunk rá, drágán fizettük meg. És mégis örökké erre a mosolyra vártunk. Most is ezt tesszük, de talán nagyobb hittel, mint bármikor.
Életünk szebbik felét eltaposta a történelem, ez a soha sem igazságos, soha sem mérlegelő, soha sem logikus. Mert emberek csinálták, s senki sem lehet embertelenebb az embernél. Most talán mégis magára cáfolhat. Ha más nem tévedésből. De inkább isteni kegyelemből. Talán ott fenn megelégelték s visszaveszik a kezébe adott hatalmat. Nem bizonyult alkalmasnak saját sorsának irányítására. Az adventi szent várakozás minden évben felerősítette bennünk a reményt. Felidézte, hogy egyszer már volt mire várni, hogy a legfontosabbra nem hiába vártunk. Miért ne remélhetnénk földi létünk jobbrafordulását, ha már kezünkben van a megbocsátó megváltás örökre szóló menlevele. Hiszen jelentőségében a kettő össze sem mérhető.
Az egyre több jelzést hozó várakozásban veletek vagyunk és hisszük, hogy túl megszokott szép ünnepeinken, vár még ránk egy másik is. Apró embersorsunkhoz szabott, de számunkra fontos és talán kiérdemelt.
Legyen meghitt és boldog a Karácsony számotokra és hozzon az új esztendő új reményt. Itt és ott. Mindannyiunknak.
Tasi