Szász István Tas felkérésre elhangzott beszéde a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2012. június 23-án a Magyar Örökség díjjal kitüntetettek nevében 2012. 06. 23.

Kedves együtt Ünneplők!

Magyar; örökség; hagyomány; nemzet; nemzeti; nemzettudat és nemzeti nagyság, sőt a megmaradás is immáron gyanúba kevert, lassan pedig már évszázados múltra visszatekintve is besározással ellehetetleníteni óhajtott szavak.

Ezzel s ennek következményeivel ment szembe a Magyar Örökség Díj, a Nemzet Aranykönyvét gondozó kezdeményezése. Nem nosztalgiázás ez, nem is egyszerűen tisztelgés jelen és múlt nagyjai előtt, hanem hozzájárulás az élő és élni akaró jelenhez, tehát a jövőhöz, a megmaradáshoz.

A múltról beszélve eszünkbe juthat a figyelmeztetés: Jaj annak a nemzetnek, mely múltját feledi. S itt nem, egyszerűen egy szellemi kísértetjárásra kell gondolnunk. Mert az emlékezéshiány okozója egyik legjellegzetesebb hibánknak, az örökös újrakezdésnek, a megszenvedett tapasztalat felhasználatlanságának, miközben éppen azzal alapozhatnánk meg a jövendőnket.

A jelenről beszélve pedig arra gondoljunk, miként vált feledésre ítélt múlttá megannyi jelen teljesítmény, mekkora akadályokat gördít butaság és rosszindulat, aljas érdek és külső erő a jelen teljesítményei elé.

Pedig micsoda nagyszerű múltja s milyen alkotni képes jelene van ennek a Trianonban halálra szánt nemzetnek!

A több ezer lehetőségből most egyetlen merítéssel kiválasztott díjak sokszínűsége is ezt igazolja.

1. A műélvezet gyönyörét, a nemzet közízlését egy csodálatos család úgy szolgálta, hogy közben bámulatra késztette a külső világot is, – tehát országimázst is épített.

2. Milyen nagyszerű hungarikum a magyar kisdedóvás és az óvodarendszer. Egyes elemeit nem is olyan régen még védelmezni kellett a felszámolástól, miközben külföldiek jöttek tanulmányozni a sikeres modellt.

3. Mekkora szerepe van jövőnk szempontjából az oktatásnak s milyen vehemenciával támadják iskoláink kis részének – ésszerű okokból – egyházi kézbe helyezését. Pedig ki tudná összegyűjteni mindazt az értéket, amit csupán az egykori Ciszterci diákok halmoztak fel a nemzet kincsesházában.

4. 77 évvel ezelőtt 220 pompás magyar hiteles Hitelje mit adott a kisebbségi és az egész Kárpát-medencei magyar megmaradás fegyvertárához. Micsoda látnoki képességgel bírtak s miként tudtak új generációk nevelői lenni úgy, hogy ki sem mondhatták azt, amit akartak volna, de tették ezt elsősorban életpéldájukkal – olykor életük árán is. S mekkora siker volt a budapesti Hitel elindítása – még a végnapjait élő diktatúra idején – azzal a Csoóri Sándor megfogalmazta céllal, hogy a nemzet ismét hozzáférhessen saját igazságaihoz, s a folytatás is, amelyik a megújulás lehetőségét keresve vizsgál múltat s jelent.

5. És az etnikai tisztogatás színes módszereit – ma már európai félrepillantással támogatva – gyakorló bizantín világ miként üldözte el Erdély és a részek szintén pompás magyarjait. Hogyan volt képes az ottani színjátszás egyik nagyasszonya itt egyszemélyes üzenethordozóként terjeszteni a legszebb köntösbe öltözött igazságot!

6. Mit jelenthet a mai roskadozó, nemzettudatát vesztő néplélek – neoliberális radírozók által dörgölt – újkori bugyrainak feltérképezése a jelen önvédelmi harcai és a jövő megtervezése szempontjából?

7. S legvégül a 100 esztendeje született Szabó Zoltán emlékezete. Annak az embernek és munkásságának felidézése, aki – nem véletlenül – ott volt a kolozsvári HITEL munkatársai között is, s aki a Tardi helyzettel, helyzetünk felismerésére ébresztgetett.

Kedves egybegyűlt ünneplők!

Most valamennyi már eltávozott s még élő, itt megjelent vagy megjelenni nem tudó kitüntetett nevében mondok köszönetet a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség Díj Bírálóbizottságának ezért a megtiszteltetésért és kívánok múltat mentő, jelent erősítő és jövőt építő munkájukhoz további hitet és reménységet. Tevékenységükkel maguk is azt teszik, amit azok, akiket elismerésben részesítenek. Ezért mindenkit, akihez ennek a munkának a híre eljut, arra figyelmeztetek, hogy támogassák ezt a nagyszerű kezdeményezést minden módon.

Amiképpen az az Aranykönyv egyre vaskosabbá válik, úgy növekedjen hitünk is saját erőinkben, abban, hogy amint a kitüntetettek egykor és most, minden nehézség közepette is a Kárpát-medencei magyarság értékeit gyarapították és gyarapítják, úgy minden egyes magyar embernek is képesnek kell lennie erre, ha saját tehetségét, képességeit a legjobban kihasználva szolgálja a közös jövőt.

Nehéz idők előtt állunk! Komprádorok és külső gazdáik rombolnák a megmaradás esélyeit, miközben saját gyarlóságaink is fegyvert adnak rossz szándékú kísérletezőknek. Gazdasági válság, környezetkárosodás veszedelmei, s főleg az erkölcsi romlás sújtanak minket, a minket felfalni akarókkal együtt. És mindenekfelett ott lebeg a demográfiai katasztrófa réme. Ennek elkerüléséhez valamennyi válság megoldására volna szükség, de elsősorban erkölcsi hanyatlásunkat kell megállítanunk. És nem csupán nekünk, hanem egész kontinensünknek, egész kultúrkörünknek.

Legyen a Magyar Örökség Díj folyamatos gondozása az erőt adó példamutatásnak egyik fő lehetősége, a legnagyobb magyar Akadémiájának díszterme pedig ennek megszentelt helye.

Gyűljünk össze időről-időre ünnepelni!

Merjünk magyarok lenni!

Akarjunk megmaradni!

Köszönöm, hogy meghallgattak.