Szász István Tas: Marosvásárhelyi beszéd a Bolyai díjak átadása alkalmából 2008. 06 21.

Kedves fiatal barátaim!

A Kárpát-medencei összmagyar ügy létfontosságát minden eltelt nap igazolja. Mi több, ennek az ügynek a felkarolása talán a megmaradás leghatalmasabb kihívása. Ha ebben sikerül mozdulnunk, akkor jelentős lépéseket tehetünk azért, hogy az egyik – ma már Uniós – állam vezetője által Magyarország nélkül felrajzolt Európa térkép ne váljon a hozzá hasonlók által úgy óhajtott valósággá. Ez ugyanis természetszerűen az egész magyarság Herderi sorsát jelentené, s a gödör mellett még könnyezőket sem láthatnánk. Inkább örömünnepet ülnének a szűnni nem akaró, vagy újra meg újraéledő ellenszenvek táplálói és haszonélvezői.

Kemény szavak ezek egy ilyen ünnepségen. Lehet, hogy nem mindenkinek szimpatikusak. Csakhogy a veszély olyan nagy, hogy azok, akik a helyzet valódi fenyegetését nem tudják vagy nem akarják el és felismerni, óriási hibát követnek el. Helyrehozhatatlant.

Komoly szakemberek állítják, hogy döntő fontosságú és elhalaszthatatlan lépésekre kényszerítő évtized előtt állunk. Az összmagyar demográfiai és az ettől elválaszthatatlan összmagyar morális bomba ketyegése már szinte hallható. Mindkét alapvető kérdés rövidesen átléphet egy olyan szakaszába ahol a folyamat már visszafordíthatatlanná válik.

Tenni kell, lépni kell mégpedig sürgősen. Azonnali és közép valamint hosszútávú lépésekre van szükség. És ennek megfelelő politikára. Mert mindaz, ami ezen az irigyelt tájon ma folyik, a rövidlátó önzés diadala.

Rövidlátó önzés saját részünkről és azok részéről is, akik ellenségeink akarnak lenni. Mert aki nem rövidlátó, annak tudnia kell, hogy a Duna táján nem ellenségek élnek, hanem egymásra utalt népek. Ha ellenségek maradnak, akkor már ma egy közös temető leendő lakói. Azok, akik lukas térképeket rajzolnak, nem csak nekünk ássák a herderi gödröt, hanem ezzel egyidőben saját maguknak is.

Ennek tudatosítása is egy új magyar elit feladata lenne. Ez az anyaországi Német László vagy az erdélyi Albrecht Dezső által felismert szükségszerűség háromnegyed százada hever a fiókok mélyén s megvalósítása helyett éppen ellenkező irányba vivő, kontraszelekciós lépések történtek.

Ti, akiknek most, mint cseppet a tengerbe, hozom el néhány ember, néhány csoport lelkiismeretének ezúttal éppen anyagiakban kifejezett üzenetét, alanyait képezhetitek annak a válogatásnak, amely a nemzetmentő generáció létrejöttét szolgálja, és amelyik szerte a magyar szálláshelyek területein megkeresi a számára legfontosabb, legmegfelelőbb, általa betölteni legjobb képességeivel lehetséges feladatot. És emellett együttesen a körülöttünk bizalmatlankodó hét szomszéd nép szemeinek nyitogatásában is résztvesz. Ez utóbbi feladatot sokkal nagyobb eredményességgel végezhetik azok, akik ezekkel a népekkel közös országban élnek.

A magyarságra leselkedő veszedelem ugyanis hiába sokkal nagyobb, mint a szomszéd heteket fenyegető, mert csak időbeli különbségek vannak. Ha nem ismerik fel, hogy szükségük van reánk, hogy szükségünk van egymásra, ha a mi belső buta önzésünkhöz veszedelmében hasonlatos Kárpát-medencei önzésüket nem képesek leküzdeni, némi fáziskéséssel követnek minket a lejtőn.

Olyan őrült globalizált világban élünk, amely nem hajlandó felismerni egyetemes felelősségét. Minden erről ejtett szavuk hamis. A haszon, a mérhetetlen emberi szenvedéseken hajózó önmagától megrészegedett elit és annak ideológiája a neoliberalizmus ugyanis egyetemes veszedelmet hordoz. Ez az első olyan rendszer, vagy mondhatjuk egy új meghatározás szerint, hogy: láthatatlan birodalom, amelyik saját elkerülhetetlen bukásával az egész emberi nemet a pusztulásba ránthatja.

Milyen álságos világ ez, amelyik miközben rovarfajok megmentéséről prédikál, nemzeteket, hatalmas közös értékeket létrehozó és hordozó kultúrákat, egyetemes emberi értékeket hordozó hagyományokat hajlandó buldózerként eltakarítani az útjából, hogy rövidtávú önző és – mint láthattuk – önpusztító céljai megvalósuljanak.

Ünnepelni jöttünk össze, jelképes ajándékot átadni, de példánkkal politikusok szemét nyitogatni is a sokkal nagyobb támogatások szükségességét felismerendő.

A nehéz szavak, melyekkel fiatal vállaitokra talán túl nagy terheket próbáltam helyezni fájdalmasak, de sajnos igazak.

Olyan pillanatokat élünk meg, amikor nincs már idő a kis lépésekre. Amikor Petúr Bán szavait parafrazálva: nagyot és merészet kell gondolni, és ha kell rátenni éltünket.

Az elődök megszámlálhatatlan hibája és számos bűne után legyetek ti a megújulást hozó új és tiszta nemzedék. A magyar minőség, az új elit magva, a szomszédokat is felismerésre serkentő és így ennek a mitikus és csodálatos tájnak lakóit a történelemnek átmentő új magyarok.

Szász István Tas

A Bolyai Alapítvány tiszteletbeli elnöke