Drága Barátaim!
Kérlek Uram, szabj határt az idő rohanásának! Így kiáltana az öregedő halandó. Hiszen évről évre gyorsabban érkezünk az adventi várakozás heteihez. Pedig még fel sem fogtuk mi is történt velünk egy év alatt, mit tettünk jól, miben hibázunk, mit kell megköszönni a kegyelemnek, s mi az, amiből tanulhatunk? Mert Isten nem ver, hanem terelget, csak észre kell vennünk.
Nehéznek megélt, de igen tanulságos év testi hanyatlásával foglalkozva, inkább lelki nyereségeit kellene összegeznünk. A test itt marad, de a lélek valamit bizonyára magával visz a teljesítményből. Abból, amit elvár a Teremtő, amelyhez talentummal áldott meg. Kinek-kinek más és más mértékkel, de mindnyájunktól az ahhoz mért legjobbat várván el.
A szokottnál is kegyetlenebbül fogytunk meg, de mi, a megmaradottak, megerősödtünk. Futásunkat még futjuk, akkor is ha lassabbnak hisszük, mégis talán hatékonyabban. Több felelősséggel, nagyobb körültekintéssel, az idő értékességét jobban átérezve. Naponta észlelem, hogy az időt igyekszem minél jobban kihasználni, kiszűrni a feleslegest, inkább figyelni a prioritásokra.
Nyomot kell hagynunk, de nem saját dicsőségünkre. Nem magánemlékműveket építünk. Csupán a dolgunkat tesszük. Azt, amiért ide érkeztünk. És ez az egyik legfontosabb tanulsága lehet a váratlan vég – a járvány réme által még az eddiginél is közelebb tolakodó – árnyának. Legtöbben itt tévedünk. Mert nehéz megérteni, hogy miközben a világ a carpe diem jegyében egyre hangosabban kiáltja a változatosnál változatosabb jelszavakat, a történet nem az egyénről szól.
Ez az egyik sarkalatos pont, ahol korunk magukat istenembereknek képzelő szervezői, világmérnökei látszólag eltévelyedtek. De szándékaikat ismerve félelmetesen zseniális, ördögi módszerről van szó. Az ember gyarlóbbik oldalára építenek. És erre biztosan számíthatnak.
Mert mennyivel könnyebb a kisebbik ellenállás, az élvezet, öröm és sikerek felé rohanni, miközben a földi léten is túlmutató út rögös, meredek, és az igazi sikerekért verejtékkel fizettet. S mennyire más sikerek azok. Nem csillognak, de nem évülnek el. Nem hangos tapsvihar a jutalom, hanem a folytatás kegyelme.
Advent! A fogyatkozó reményt újjáélesztő elmélyült várakozás. A magunkba tekintés és leltározás, meg az újratervezés ideje.
S a közösséginek teremtett ember a közösséget szolgáló önmaga mellett a közös feladatok dolgában is elgondolkodhat.
Egyéni sorsa, az istenközelség keresése és a család legszebb örömeinket hozó szolgálata mellett a közösség, vagyis a haza dolgában is felméri tennivalóit.
Hit, remény, szeretet – mondogatják. Mindhárom kegyelmi adomány. A hit a legnagyobb erőforrás minden cselekedetünkhöz, a remény adja a lendületet hozzá, s a szeretet jelöli ki csalhatatlanul az összes igazi feladatot.
Már advent előtt felkészülhetünk a mérlegkészítésre és a tervezésre.
Felmérhetjük mindazt, amiből tanulhattunk, gyarlóságunk következményeivel is elszámolhatunk, de mindent azzal a céllal, hogy az eljövendő esztendőt sikeresebben teljesítsük.
Hosszabb távon egyéni sorsunk, legyünk önzők, avagy önzetlenek, de elsősorban a világ igazán nagy dolgaitól függ. A világ pedig szembefordult a teremtés törvényeivel, s ez akkor sem nevezhető másnak, ha egyszerűen csak a természet törvényeit emlegetjük. Hiszen a kettő ugyanaz, csak van, aki másfelől közelíti azokat.
Nem jobb– vagy baloldali, nem keleti vagy nyugati, hanem a rideg számokkal dolgozó tudósok szerint kimutatható, hogy emberöltőn belül eldönthetjük a világ sorsát. Mégpedig oly módon, hogy nincs az a politikai erő, nincs az a pénz, nincs az a földi hatalom vagy ármány, amely visszafordíthatná! Madách jóslatos üzenete lehet a jövőnk! Nevezhetik ezt károgásnak vagy halált huhogásnak, de a számokból felépült grafikonok papírra vetve kegyetlenül figyelmeztetnek. És itt nem a politika karmai közt sikítozó úgynevezett zöldekről vagy jól fizetett greenpeace aktivisták intelmeiről van szó. Másról és sokkal többről.
S amennyiben ennek megoldását botor módon csak Istenre bízva a haza sorsára húzzuk vissza frontvonalunkat, ott is a végveszély kísért. Ha a megfelelési kényszer, az elkényelmesedés vagy más ok arra késztet, hogy ne álljunk ki mindnyájan 2022 tavaszán a nemzeti szuverenitást egyedül biztosítani képes oldal mellett, akkor ezúttal visszafordíthatatlan tettekre képes erők kényére kedvére adjuk jobbsorsra érdemes hazánkat. Ha egy ma még csak rémkép európai egyesült államok részévé tesznek, egész európai kultúrkörünk, és véle kereszténységünk is oda lesz. Onnan pedig nincs már visszaút.
Ismert dolgok ezek tudom, de azt is, hogy sokan ismét pesszimizmussal fognak vádolni. Csakhogy most nem olyan időket élünk, amikor óvatos célzásokkal, példabeszédekkel lehet figyelmeztetni.
Most vészharangok kongatásának ideje van, és ismét érvényes Petőfi üzenete:
„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!”
A harci zaj, annak minden szennyével az adventet is fel fogja verni, és késznek kell lennünk arra, hogy miközben elmélyülünk, ha kell, talpra ugorva legyünk képesek a védés-visszavágás minden fortélyára.
Advent után pedig kettőzött erővel, hitben, lélekben és testben megerősödve vágjunk neki az utolsó négy hónapnak.
Évek óta vagyok kénytelen a magyar advent kettősségéről beszéni. Hiszen a szakrális advent és a legparlagibb földi küzdelem oly szoros összefüggésben érinti a magyarságot, hogy a transzcendens és a legföldhözragadtabb elválaszthatatlanná vált. Ég és föld ebben a vonatkozásban is összeért.
Az égi-földi várakozás így napjaink természetes része. Lehetne erről sokat magyarázkodni, de legyen elég annak ismerete, hogy a keresztény vallás napjaink legüldözöttebb vallása. Az üldözők pedig égi és földi várakozásainkat szoros egységben próbálják megsemmisíteni.
Számukra, mint ördögnek a tömjén, úgy illatozik a hit-remény-szeretet vagy az Isten-haza-család hármasa.
Újra Rákóczi zászlajának felirata leng felettünk: Cum Deo pro patria et libertate!
Ez mutasson nekünk irányt!
Áldott, megújító, megerősítő és áldozatvállalásra is késszé tevő adventet kívánok Nektek!
Tasi
Leányfalu, 2021 adventje előtt