Zólya Andrea Csilla: Az elfeledtetés története és okai. Elhangzott a Hitel konferencián 2012.05.30.

1935. január elsején megjelent Kolozsváron a Hitel első lapszáma. Az akkor huszonéves szerkesztők elsősorban olyan nemzedéki igények kielégítése céljával hozták létre, amelyeket a korabeli folyóiratok nem töltöttek be. Fontosnak tartották, hogy a tudományos falukutatás programja mellett, amelyet az Erdélyi Fiatalok csoportja vállalt magára, legyen egy olyan fórum, ahol az urbánus szférát és annak problémáit feltáró társadalomtudományi kutatások és értekezések is helyet találjanak. Céljuk természetesen ennél több volt. A folyóiraton és a köré szerveződő értelmiségi körön keresztül összefogni az erdélyi magyar fiatalok nemzedékét, felekezeti hovatartozástól függetlenül kielégíteni és tartalommal telíteni a műveltségbeli igényeket, s a kialakult történelmi-, politikai viszonyok között meglelni a helyüket, a kapcsolatot az országhatárok különböző oldalaira szakadt régiók magyarjaival, illetve a többségi nemzettel és a szomszédos kultúrákkal.

Az első lapszámokban a hitvallásukat és céljaikat elsősorban Venczel József tollából olvashatjuk, aki Határnemzedék: erdélyi magyar húszévesek című írásában leszögezi, „a magyar népi egység elsősorban kulturfogalom. Tehát a széthullott nemzet kulturerőit kell összefogni, az erdélyi magyarság belső műveltségi tényezőit kell összhangzásba hozni az egyetemes magyar kultúrával”.1 A lap szerkesztői (Venczel József, Makkai László és Kós-Kovács József) annak a fiatal nemzedéknek voltak a tagjai, akik iskoláikat már a berendezkedő román rendszerben végezték, akik már ismerték az állam nyelvét. E korosztály már a bőrén érezhette a magyar iskolák megszűntetésének hatását, egyre többen voltak, akik már alig beszélték az anyanyelvüket és a nemzet múltjáról, történelméről, kultúrájáról sem sokat tudnak. A hitelesek ennek veszélyeire igyekeztek felhívni a figyelmet miközben egyfajta „szubjektív belső reform” elvégzését tűzték ki célul, hiszen magyar szellemi élet hiányos ismeretével párhuzamosan egyre inkább terjed a csökkent értékűség tudata.

Venczel gondolatmenetét az írása mellett olvasható bekeretezett szerkesztői megjegyzés nyomatékosítja és foglalja össze: „A Hitelt a huszonévesek nemzedékének műveltség- és élménybeli hiányérzete hozta létre, de azért nemcsak a számokkal jelölhető évjárathoz, hanem korkülönbség nélkül a közös munkára vállalkozók lelki nemzedékéhez szól s nem egy szűk kör közlönye, hanem egy nemzedék akaratának a kerete szeretne lenni”2

A Hitel kezdeti időszakában a szerkesztők fő szándéka az önismeretre és önkritikára építő belső reform volt Széchenyi konzervatív reform-szemlélete szellemében, és ebben egyúttal tagadhatatlan hatással volt rájuk Szekfű Gyula nagy vitákat generáló Három nemzedék című történelmi szintézise is. Ez fejeződött ki a kezdetekben a lap arculatát meghatározó művelődés- és tudománypolitikai, szociográfiai és művészeti tárgyú írásokban, valamint a nemzet és saját nemzedékük időszerű kérdéseivel foglalkozó tanulmányokban.

Hat lapszám megjelenése után, Makkai László távozásával a Hitel 1935 júniusában megszűnt. Történetének második szakasza 1936 februárjában kezdődik: az újraindult Hitel szerkesztői Venczel József, Kéki Béla, Albrecht Dezső és Vita Sándor. Ekkortól már nem számított nemzedéki folyóiratnak, s már nem kulturális, irodalmi és társadalomtudományi szemleként határozta meg magát a lap. A külső megjelenésében is megújult, negyedévenként megjelenő lap a szociológiát, a szociográfiát, a statisztikát, a jog- és gazdaságtudományt, a társadalomtudományokat helyezte érdeklődése középpontjába, e tárgykörökben nagyobb terjedelmű tudományos értekezéseket is közölt.

A kis Hitelben célul kitűzött feladatok az újonnan indult lapban teljesednek ki. Az első lapszám vezércikkében, Albrecht Dezső Az építő Erdély című tanulmányában szintén Széchenyi eszmeisége mentén összegzi az újrainduló Hitel programját: „Körültekintünk a magyarság legfőbb társadalom-, művelődés- és gazdaságpolitikai kérdései közt, hogy képet alkothassunk a szórványban elszigetelt közép-európai magyarság önerejéről és lehetőségeiről; keressük továbbá az irányulást elvek és lehetőségek között, hogy történelmi hagyományainknak és népünk belső értékeinek teljességét a jelenben a magunk számára élővé tegyük; éppen ezért értelmiségünkben tudatossá kívánjuk tenni a történet és a nép ismeretét”.3

Albrecht az országrész különböző területein tevékenykedő, sokszor egymásról nem tudó, elszigetelten gondolkodó „egyedül álló magyarokról” szól, akik kezdik lerakni az új élet alapjait. Nekik szánja a Hitelt, hogy a tudomány új eredményeire támaszkodva több lehetőséget, nagyobb teret nyerjenek a közös gondolkodásra, a párbeszédre, egy olyan értelmiségi vezető réteg formálásával, amely együttes erővel, felelősséggel és öntudattal szolgálhatja a nemzet felemelkedését.

E gondolattal szintén Széchenyi reform-programjából merít miáltal összekapcsolta a nemzet erejét a számbelileg is jelentős értelmiségi réteg meglétével: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ezek statisztikája az ország legérdekesb – leginteresszánsabb – része. Nem termékeny lapány, hegyek ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzet több vagy kevesebb szerencséje. Mi nagy erő egy- vagy több százezer ember, fő nélkül?” – olvashatjuk az 1830-ban megjelent Hitelben.4

A szociális reformokat a tudomány, a tudás, a kultúra művelésével kell megalapozni – vélték a Hitel szerkesztői és szerzői, ennek folytán nagy szerepet kapott a népművelés és az oktatás az általuk megcélzott közösség-alakításban. A szóban forgó évtizedek kulturális elitjének szerep-felfogása kapcsán Vallasek Júlia kiemeli, hogy az értelmiség magától értetődően politikai szerepkör betöltésére is vállalkozott: „a kulturális elit réteg végső soron a teljes, kisebbségben élő közösség képviseletében, politikai elitként jelenik meg, melynek egyaránt feladata a nép (ezalatt elsősorban a parasztságot értették) művelése és felelősségteljes vezetése.”5 Így válhattak a folyóirat lapjain kifejtett társadalmi programok sok tekintetben politikai programokká is.

A Hitel szerkesztői ebből a szempontból teljesen eltérő nézőpontot képviseltek, mint az Erdélyi Fiatalok csoportja. Ez utóbbiak azt tartották, hogy a szellemi vezető réteget a nép soraiból kell kinevelni. A transzilvanizmus eszmeköre jegyében a társadalom megújítását elsősorban a falukutatásra alapozták, az alulról felfele építkező gazdasági, művelődési és társadalmi szervezkedést szorgalmazták. A „Hitelesek” viszont az Erdélyi Fiatalokkal ellentétben utópiának tekintették a transzilvanizmus népeket összebékítő alapgondolatát, s felülről lefelé szervezték az erdélyi magyar társadalomra kiterjedő „népszolgálatukat”.6 A két mozgalom törekvéseiben mindamellett sok hasonlóság is volt, hiszen mindkettő az erdélyi magyar társadalom újjászervezését tűzte ki célul, az eltérések elsősorban a választott módszerekben mutatkoztak meg.7

1940-ben a bécsi döntés további változásokat hozott a Hitel életében. Másfél évi szünet után 1942 áprilisától Nemzetpolitikai szemle alcímmel havonta jelent meg 1944 augusztusáig, és az egész ország területén terjesztették. A politikai változások sok szempontból éreztették hatásukat a lap életében, a szerkesztőség tagjai az új történelmi helyzetben különféle funkciókat töltöttek be, kevesebb időt fordítottak a folyóiratra, ez ingadozóbbá tette annak színvonalát. A Hitel történetének ebben a harmadik szakaszában a közéleti funkció került előtérbe, fölerősödött a nemzetiségi kérdések taglalása, nagyobb teret kaptak a történelemtudományi írások. A politikai változások hatása rányomta a bélyegét a lapra, színvonala olykor elmaradt a Hitel által képviselt addigi mércétől. Az ekkor közölt írásokban is érzékelhető, a korábbi homogén értelmiségi csoport gondolkodását az ideológiai és politikai megosztottság váltotta fel.

A Hitel és a köré szerveződő értelmiségi kör jelentősége – az Erdélyi Fiatalokhoz hasonlóan – vitathatatlan, hiszen nem csak meghirdetetett egy programot, hanem társadalompolitikai mozgalommá fejlődve igyekezett azt részleteiben is megvalósítani. Ezt ismerték el már a lap indulását követően például Tamási vagy Márton Áron.

„Figyelmesen és a résztvevő lelkiismeret lehető tárgyilagosságával mérlegre tettem a hangot, a neveket, a látásmódot és a célkitűzéseket: s bizonyára nem fogok csalódni abban a véleményemben, hogy ennek a mostani Hitelnek a megjelenése a legfigyelemreméltóbb eredmény, amit a cselekvő transylván ifjúság az utóbbi években elért.” – írja Tamási az 1936-ban újra elindított Hitelről.8 Márton Áron szintén kiáll a Hitel köre mellett például a Vásárhelyi Találkozókor, amikor próbálják rávenni, hogy a katolikus fiatalokkal együtt maradjon távol a találkozótól.

A kortárs bírálatok közül talán leginkább a Hitel megjelenését közvetlenül követő Balogh Edgár kritikáit kell megemlíteni. Az 1936-ban újraindított Hitel kapcsán kétségbevonhatatlan szembefordulásról beszél a székely írókkal, így többek között Tamási Áron népi törekvéseivel és egyúttal leszögezi: „Amikor az erdélyi magyar értelmiség táborában napról-napra határozottabb a demokratikus szellemi arcvonal, akad egy ellen-zászlóbontás, amely új nemzeti vezető-rend megteremtését írja zászlajára. Valóban a lelkiismeret kérdése, hogy rámutassunk a díszmagyarba bujtatott hitlerizmus próbálkozásaira.”9 Balogh Edgár Hitelre vonatkozó írásai a korszak drámai alakulását követően és annak viszonylatában vitathatatlanul rombolóan hatottak a Hitel-kör utólagos megítélésére, még ha a lapban megjelent írások ebben az időszakban egyáltalán nem indokolták a Balogh Edgár hitlerista vádjait. Ebből a szempontból is fontos a kérdés, mi állt ténylegesen e vádak mögött, milyen tényezők váltották ki Balogh Edgár ilyen irányú bírálatát a Hitellel szemben: „Aki tudja, hogy szóhasználatunk mennyire nem véletlenek játéka, hanem akaratlanul is legbensőbb, titkolt lelki életünk rugóira jár, rá fog itt ismerni a feudális-fasiszta úri arroganciára, mely avatásról beszél, ha saját osztályönzését juttatja szerephez, míg a népet úgy fogják össze munkára. Lehetőleg erőszakkal, ami nem is túlzott irónia részünkről, mert hiszen német példákból eléggé látjuk, hogy „dolgozó közösség” alatt az új rendiségben dologházat, munkatábort kell érteni.”10

Nem valami ellen, hanem valamiért jött létre, hozták létre a Hitelt, talán ennek tudható be, hogy nem igazán bocsátkoztak vitába, erre utal több szövegrész – ez járulhatott hozzá részben a félreértések kialakulásához is:

„A Hitelt már sok oldalról érték támadások, de ebből sohasem válaszolt egyre sem. Most azonban, mikor az Erdélyi Fiatalok legutóbbi számában több helyen célzások formájában, két cikkben pedig egész világosan a Hitel ellen foglal állást, nemcsak a kérdések tisztázása miatt, hanem a közvélemény már elodázhatatlanul szükséges felvilágosodásáért is kénytelenek vagyunk a hallgatást feladni…”11

„…A Hitel maga ebben a – hangsúlyozzuk – időszerűtlen vitában, bár teljes mértékben körülötte folyt, részt nem vett, csak később szögezte le a félreértésekből keletkezett vádak visszautasítása után álláspontját: »Vitába nem szívesen bocsátkozunk, idő sincs reá, de nem is hasznos a vetélkedés. Annyi az elintézendő kérdésünk, oly széles a munkaterület, hogy mindig kevesen leszünk munkába állók. Egytől meg kell őriznünk magunkat: saját szerepünk túlbecsülésétől…«” – áll az 1937-ben a Hitel harmadik számában megjelenő Vásárhelyi Találkozó különnyomatában.12

Korabeli szerepéhez és érdemeihez mérten az 1935-ben létrejött Hitel 1944-es megszűnését követő évtizedekben vagy méltánytalanul kimaradt a korszakot feltáró tudományos értekezésekből és összegezésekből, vagy pedig eltúlzott, tévesen értelmezett ideológiai címkék és megbélyegzések alapján került a süllyesztőbe. Hiszen a második világháború után többnyire hallgatás telepedett a hitelesek szellemi körére, szerzőire, elért eredményeikre – mint ahogy a korabeli magyarság történetének jelentős eseményei kapcsán ugyancsak elmondhatjuk –, csak az 1989-es változások után kezdődött el a Hitel-csoport mozgalmának feltárása. Itt kell kiemelni Záhony Éva úttörő tanulmánykötetét, Szász István Tas és Vallasek Júlia a Hitel történetét feltáró meghatározó munkáit.

A továbbiakban pedig egy újabb könyv megjelenését tartom fontosnak kiemelni, ami egyúttal szemléletesen illusztrálja, hogy hogyan hagyományozódhatnak át napjainkig a korszakot feltáró munkákban is a korabeli (és a későbbi) leegyszerűsítő és megbélyegző ideológiai címkék, melynek következtében a Hitel és a köré szerveződő értelmiségi kör tevékenysége a feledésbe merült. Horváth Sz. Ferenc 2007-ben megjelent Elutasítás és alkalmazkodás között. A romániai magyar kisebbségi elit politikai stratégiái (1931–1940) című kötete figyelemre méltó kísérletet tesz a két világháború közötti kulturális és társadalmi események, a sajtó- és a politikai viszonyok újraolvasására, újraértelmezésére. E kötet többek között a Hitel történetének egyes részleteire is kitér, s a szellemi műhely egyfajta mai értelmezését végzi el.13 Horváth Sz. Ferenc tanulmánykötete fontos feltáró munkaként a korabeli viszonyok összetettségére, az abszurditások és ellentmondások sokaságára világít rá. De egyúttal további kérdések feltevését is szükségessé teszi a két világháború közötti időszak kutatásmódszertana szempontjából. Rendkívül érzékenyen, éles látással, több szempontból is igyekszik értelmezni a korabeli etnikai, társadalmi és politikai történések, viszonyok szövevényes találkozási pontjait, rétegződéseit. Viszont sajnos e szerepből a kutató sokszor kibillen, több esetben túlságosan is leegyszerűsít és megállapításai közben nem föltétlenül indokolt ideológia címkékkel lát el jelenségeket.14

A Hitel körét nemzetépítő, nemzet újjászervező céljai és tanulmányai miatt legtöbb esetben bírálja. Albrecht Dezső Építő Erdély című tanulmánya kapcsán írja: „a kör gondolatvilágát azonban ebben a második szakaszban is egy önelégült és néha etnocentrikus alapállás jellemezte”.15 Már ebben az időszakban is Magyarországról importált nacionalizmussal, antiszemita jegyekkel vádolja a hiteleseket, miközben az általuk felvállalt népszolgálatot pusztán saját hatalmi, vezetői pozíciójuk megszilárdításaként feltételezi.16 Ezzel mintegy figyelmen kívül hagyja az adott kor történelmi eseményeiből fakadó ideológiai történések folyamatát. „ A két világháború között ideológia kulcsfogalom volt a nemzet, az önbírálat tárgya és az önbiztatás eszköze. A történelem folyamatából kimerevített karakterével kapcsolatban kevesebb, illetve másodlagos volt a vita, ahhoz képest, hogy a nemzetfogalom terjedelme, hol húzódnak a nemzet határai, kiktől is határoljuk el azt, ami nemzeti.” – írja Hunyadi György a kor szociálpszichológiai elemzésében.17

Horváth abszolutizál, amikor szembe állítja a Hitel körének tagjait az Erdélyi Fiatalokkal, akik velük ellentétben nem maguk, hanem a falusi lakosság felemelésére törekedtek. Ezzel részben egyszerűen átveszi a két szellemi körnek a korábbi leegyszerűsítő, pusztán egymással szembeállító értelmezését, másrészt figyelmen kívül hagyja az akkori politikai eseményeknek a nemzetekre és a nemzeti tudat alakulására vonatkozó hatásait, s szociálpszichológiai vagy szociológiai tényezőit. Albrecht Dezső tanulmányának értelmezésében további csúsztatások érezhetőek: „»Önmagunk revíziója? Igen! Kíméletlenül leszámolni a múlttal s mindazzal, ami a múltból átmenekülve itt rothaszt és bomlaszt.« […] Albrecht ezt az egész eljárást egy egész múltbeli korszaktól (a liberalizmustól) való elfordulássá értelmezte át, mert az szerinte kizárólag hibákból és tévutakból állt.”18 Nem különösen szorul magyarázatra, hogy sem a Horváth által kiemelt passzus, sem a szöveg környezet esetében nem merül fel a Horváth által kikövetkeztetett kizárólagosság.

Az események és történések feltárása során vitathatatlan jelentőséggel bírhat a személyes indíttatásoknak és viszonyoknak a leleplezése, az ok okozati tényezők leleplezése. Erre tesz kísérletet Horváth a Hitel és az Erdélyi Fiatalok kapcsolatának elemzése kapcsán, ezzel szemben viszont olykor érthetetlenül felszínes magyarázatokkal elégszik meg. Talán az egyik legképtelenebb magyarázat a tanulmányban a következő. Miközben Horváth Sz. Ferenc annak az okait taglalja, miért végződtek kudarccal a többszöri kísérlet ellenére is a két kör közeledése, megállapítja: „ennek csak részben voltak személyi, vagy szerepvállalási okai. Az elsőre példa Albrecht és Jancsó Béla közti ellentét amiatt, hogy az előbbi nem tudta megbocsátani az utóbbinak az Erdélyi Fiatalok alapítását, a másodikra a Hitel körétől támasztott igény a vezető szerepre”.19 A kiemelt példák sorát még folytathatnám, még csak egy részrehajló szemléletet tükröző megállapítást ragadok ki: „tárgyalásaik azonban ismét zátonyra futottak azon, hogy Venczel és társai kevesellték az Erdélyi Fiatalok ajánlatát: egy rovat szerkesztését lapjukban”.20

Hogyan lehet kutatni és leírni utólag egy társadalmat? Milyen okai lehetnek annak, hogy a közelmúlt egy korszakának meghatározó szellemi műhelye feledésbe merülhetett? Valószínű az is közrejátszott, hogy a kutatók sokszor nem prímér adatokat dolgoztak fel, vagy megelégedtek a kialakulóban levő viták és bírálatok egyik oldalával, Balogh Edgár bírálata ezek révén is nagyítódik fel, másrészt az is fontos, hogy a hitelesek saját bevallásuk szerint nem szívesen vitáztak, aminek következtében sok esetben a vádak válasz nélkül maradtak.

A Hitel esetében viszont legalább olyan fontos lenne a szellemi műhelyt és az ún. Hitel-vacsorák eseményeit is megismerni, mint a folyóiratot. Erről nem sok adatot lehet találni a korabeli szövegekben vagy a visszaemlékezésekben. Fontosságukkal tulajdonképpen elsősorban Szász István Tas kötetei és a szellemi műhely hagyatékát őrző Hitel Múzeum szembesítenek. Az ún. Hitel-vacsorák művelődéstörténeti jelentősége kétségtelen. Szász István Tas visszaemlékezéseiből és felidézéséből kiderül, hogy a korabeli erdélyi magyar értelmiség krémje megfordult vagy rendszeres vendége volt a Hitel által szervezett esteknek, akik többnyire a szellemi műhely aktív tagjainak számítottak, még akkor is, ha történetesen a folyóiratban nem jelent meg írásuk. Ilyen értelemben tehát vitathatatlan, hogy a maradéktalan Hitel feltárása a folyóirat kutatásával párhuzamosan a találkozóknak, és rendszeres összejövetelek rekonstruálását is feltételezi.

*

1 Venczel József: Határnemzedék: erdélyi magyar húszévesek. Hitel, 1935. 1. 1. 5.

2 Uo.

3 Záhony Éva: Hitel. Kolozsvár 1935-1944. Bethlen Gábor Könyvkiadó, h. n., 199129. [kiemelés az eredeti szövegben]

4 Széchenyi István: Hitel. Pest, 1830. 82.

5 Vallasek Júlia: Sajtótörténeti esszék. Négy folyóirat szerepe 1940-1944 között az észak-erdélyi kulturális életben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 64.

6 Záhony, i. m., 36.

7 Sajnálatos, hogy a két mozgalom fennállását végigkísérte egyfajta „hatalmi rivalizálás”. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy az Erdélyi Fiatalok távolmaradtak az 1937-ben megtartott Vásárhelyi Találkozótól, melynek megszervezésében kulcsszerepet töltött be a Hitel köre is.

8 Idéznek az 1936/3-os lapszám kitekintőjében Tamási Áron a Brassói Lapok 1936. április 11-12. számában megjelent írásából.

9 Balog Edgár: Új magyar rendiség szószólói Erdélyben. Korunk, 1936. 3.

10 Uo.

11 Makkai László – Venczel József: Válasz. Hitel, 1935. 6. 1. 6.

12 A Vásárhelyi Találkozó. Hitel, 1937. 3. 5.

13 Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás és alkalmazkodás között. A romániai magyar kisebbségi elit politikai stratégiái (1931-1940). Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007.

14 Természetesen izgalmas kérdéseket vethet fel az olvasóban, milyen eszmetörténeti vagy ideológia történeti tényezők válthatják ki az adott értelmezéseket/félreértelmezéseket.

15 Horváth Sz. Ferenc, i. m., 145. vö.

16 Vö. Bárdi Nándor tanulmányában szintén fontosnak véli a harmincas évek romániai közéletében megjelenő fiatal hitelesek kapcsán a budapesti reformkonzervatív körökhöz való kapcsolódást, de ezzel egyidőben hangsúlyozza a saját nézetek kialakulását is esetükben: „nagyon markánsan megfogalmazták a kisebbségi élet különállását általában a többségi helyzetektől és ezzel egyúttal a magyarországi közszellemmel szemben is. Ennek egyik része az erdélyi sajátos fejlődésből kialakult speciális történelmi karakter, a másik pedig a kisebbségi helyzet teremtette új értékek”. (60.) Bárdi Nándor: A romániai magyar elit generációs csoportjainak integrációs viszonyrendszere (1918-1989). In: Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. (szerk. Bárdi Nándor, Simon Attila) Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 41-68.

17 Hunyadi György: A nemzeti karakter talányos pszichológiája. In: Uő. A szociálpszichológia történeti olvasatai. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2006. 13-41.

18 Horváth, i. m., 146.

19 Horváth, i. m., 149.

20 Uo., 150.