Az EGE-EMGE története páratlan sikertörténetnek indult s 103 év után a történelmi tragikum gyilkos-öngyilkos szakadékában végződött. Ha a siker titkát kutatjuk, talán Demeter Bélát idézném, aki céljukat így fogalmazta meg: „Az erdélyi magyar gazdatársadalom megszervezése és ügyének teljes szolgálata”, illetve zászlajukról ezt olvasta le: „Egy az egészért és az egész egyért”.1Ide kívánkozik ugyanakkor a tízedik elnök Teleki Béla definíciója is az általa vezetett szervezetről, mely az 1942-es marosvásárhelyi közgyűlésen hangzott el: „Ez az egyesület 100 év óta változatlanul gazdatársadalmi szervezet, népnevelési intézmény, érdekvédelmi szerv és az erdélyi mezőgazdaság szaktestülete”.2Ugyancsak ő mondja 1944-ben, a 100 éves évfordulón az EMGE-ről a következőket: „ Munkáját tanítással kezdte, és tanítással folytatja azóta is, mert az a nézete, hogy minden embernek meg kell teremteni a tanulás lehetőségét ahhoz, hogy boldoguljon. A fejlődés célja tehát a különb emberi életmód, és csak másodsorban az anyagi tényező. Ez lelki képességeken a tanulás iránti hajlamon fordul meg, hiszen az anyagi jólét is csak a tudás nyomán sarjadhat ki. (…) jórészt ennek köszönhető, hogy (az EMGE) betölthette hivatását…”3
Az EMGE és a HITEL munkatársai között többen is vannak, akik mindkét helyen szerepelnek. Talán ez az oka annak, hogy – amint az utolsó hiteles, az idén elhunyt Lőrinczi László egyik nekem szóló levelében írta – sokan azt hitték, hogy a Hitelt „az EMGE pénzeli”4. Ez 1940 előtt nem volt lehetséges, 1940 után pedig felesleges lett volna. Ez az akkor logikusnak is tűnhető vélekedés azonban felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes megvizsgálni az átfedéseket egészen az elfeledtetés közös sorsáig.
Dr. Szász István a Hitel házigazdája és az EMGE ügyvezető alelnöke
Szász István erős hagyományőrzésre nevelő székely nemesi családban született 1899-ben. Már nagyapja, a Bem honvéd Szász Ferenc is a mezőgazdasággal jegyezte el magát, mikor a bujdosásból hazatérve, keresztapja Kemény László révén, a Kemények birtokok egyikét, a pusztakamarásit virágoztatta fel, minek köszönhetően a család odaköltözött. Ezt követően aztán templom, iskola és középületek építésével, a mezőgazdasági termelés korszerűsítésével járult hozzá a település újkori történetének elindításához.
De – hat gyermeke között – az öt fiúból négy és azok leszármazottai is, az EMGE szolgálatában élték le életük jelentős részét.
Apám – az unoka – Segesváron született, de tehetséges apja, ki keresztapjának, Bánffy Dezsőnek a birtokait vezette, annak miniszterelnökké választását követően, később is igazolt képességeinek és becsületességének megfelelő kinevezést kapott. Magyar Királyi Jószágkormányzó és az erdélyi telepítési ügyek biztosa lett. Utóbb maga is alelnöke volt az EMGE-nek. Így apám néhány hónaposan Kolozsvárra került, itt is nevelkedett és itt élte le egész életét.
Szász István a református kollégiumból 1917-ben önkéntesként ment az első vonalba, ahol fiatal kora ellenére olyan haditettet hajtott végre melynek nyomán Mária Terézia rend várt volna reá, amit természetesen az összeomlás miatt nem kapott meg. Trianon következtében a debreceni Mezőgazdasági Akadémiára ment, de végzés után – akárcsak összes peregrinus szellemű ismert elődei – hazajött. Az apai birtokot vezette, míg azt a román földreform ki nem sajátította. Nem volt hajlandó semmiféle alkura és inkább egy angol cégnél helyezkedett el, ahol a ládabontástól a vezető tisztviselői státusig haladt a ranglétrán, s amint elhárultak megélhetési gondjai, feleségével, édesanyámmal – a Janovics féle társulattól férjhezmenetelével elköszönő sikeres színésznővel – együtt minden szabadidejével és anyagi lehetőségével az erdélyi magyar szellemi élet szolgálatába állt. Ennek eredménye a Hitel korszak, mikor házunkban szerkesztik a lapot és ez az időszak tulajdonképpen átfedi az 1940-ben kezdődő EMGE periódusát is.
Az EMGE és benne számos jelentős hiteles korabeli története.
Apám eddigi életútjának és gondolkodásmódját igazoló tetteinek, tevékenységének felvázolása során itt érkeztünk el ehhez a számára élete folyamán talán – a Hitel folyóirattal együtt – legfontosabb kérdéskörhöz az EMGE-hez. A továbbiakban nagymértékben támaszkodom emlékirataira.5
A kolozsvári házunkban szerkesztett Hitel című folyóirat és ennek ott gyülekező szellemi köre – mely mint említettem – az EMGE munkatársi gárdájával számos átfedést mutatott, fontos szerepet játszott az elkövetkező események alakulásban és alakításában s ennek apám is tevékeny részese volt. A Hitel szellemi körének és az 1940 utáni EMGE-nek számos olyan akkori létkérdésben lehetett közös a tevékenysége, mely meghaladta utóbbinak a mezőgazdasági önszerveződésekkel kapcsolatos feladatait. Ennek magyarázata, a személyi átfedéseken túl, a közösségért érzet felelősség erős tudata volt.6
A személyi átfedésekben nagy szerepe volt annak, hogy apám 1940-után az észak-erdélyi EMGE tisztviselői karának megszervezésekor, a Hitel köreiben megismert kitűnő fiatal szakembereket vonta be a nagy múltú intézmény munkájába. Ami pedig a felelős gondolkodást illeti, annak terén is garancia volt, ha valaki a Hitel célkitűzéseit érezte magáénak.
Már a második Bécsi Döntést követő napokban összegyűlt nálunk a Hitelesek köre és komoly megbeszélést folytattak arról, hogy melyek a tennivalók. Ekkor már tudtak Teleki Pál közelgő látogatásáról, mely megelőzte a honvédség bevonulását. Az elvárásokról és kiemelten a nemzetiségi politika terén elvártakról ezekben a napokban készítették el az emlékezetes memorandumot is, melyet aztán átadtak Teleki Pálnak. Ebben a munkában is jelen volt az EMGE több későbbi munkatársa. Itt apám mellett Vita Sándor, Venczel József, Albrecht Dezső, Demeter Béla, Atzél Ede nevét említeném meg.
Apámnak a 22 év során angol cégénél befutott útja 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolásával véget ért. Ismét felmerült annak lehetősége, hogy valódi szakmájában az agrárium területén vállaljon feladatot.
Az EMGE, mint családi hagyomány, s mint az ilyen jellegű munkára legalkalmasabb hely, magától kínálkozó lehetőség, sőt feladat volt. A Hitel társaságból a parlamentbe behívott barátai is szorgalmazták, hogy az EMGE keretein belül folytassa munkáját s ilyen irányba tett javaslatot a távolabbi rokon és egykor apját tisztelő Bethlen István is, éppen a behívott képviselőkön keresztül.
Tudnivaló, hogy a magyar mezőgazdaság vezetése területi kamarákhoz rendelve valósult meg. Az összes kamarák felett az OMGE gyakorolt felügyeletet. Tudomásom szerint 11 kamarai terület szerveződött. Az EMGE-nek is ebbe a rendszerbe kellett betagozódnia, de közben a hagyományos magyar bürokratikus szellem jegyében felállították a Földművelésügyi Minisztériumnak egy erdélyi kirendeltségét is, melyet azonnal el is kereszteltek az itteniek kis F. M.-nek. Vezetője Balogh Vilmos lett. Ez volt a nem szabad társuláson alapuló vonal miniszteriális ellenőrzése. A szabad társuláson alapuló vonal (mint például az EMGE) vármegyei kirendeltségeinek felügyelete pedig az ő édes öccse, Balogh László kompetenciájába került.
Az EMGE választott elnökének – Dr. Szász Pálnak – a tekintélye megingathatatlan volt, s bár ő Dél-Erdélyben maradt, az őt északon váltó gróf Teleki Béla még csak, mint ideiglenes vezető fogadta el a megbízatást alelnökként s hangsúlyozta, hogy amennyiben a helyzet változik, azonnal átadja helyét Dr. Szász Pálnak. Az ügyvezető alelnök ekkor Teleki László volt. Szász Istvánt az EMGE most létrehozott – a magyarországi rendszerben nélkülözhetetlen – Kamarai Ügyosztályának élére nevezték ki. Hatásköre az érdekképviseleti vonal (a mezőgazdasági kamarák) irányítása volt.
Lelkesen látott munkához és bár az anyaországból érkezett úgynevezett ejtőernyősökkel gyakran akadtak vitás, olykor kellemetlen szituációk, sikerült az érdekeket jól egyensúlyozva teljes békességben bonyolítani e tevékenységet.
A jól végzett munka és Teleki Béla részéről felmerülő bizalmi kérdések is hozzájárultak ahhoz, hogy már 1941. június elsején igazgatói kinevezést kapott s így prioritást a felügyelet vezetőjével szemben. Ez az anyaországiak és erdélyiek közötti egyensúly szempontjából is fontosnak bizonyult.
Létezett azonban az életnek számos olyan területe is, ahol elkerülhetetlen volt az anyaországi túlsúly, mert például az oktatásban, a visszatérő Mezőgazdasági Akadémián, Erdély 22 év után már nem rendelkezhetett a szükséges számú magyar szakemberrel.
Teleki Béla és Szász István bizalmi viszonyának is alapvető fontosságú előzménye volt a Hitelbéli közös gondolkodás. Teleki apámra egyre több munkát bízott. A rét és legelő ágazatot kiemelten is neki szánta. Később erről tanulmányt is írt.7 De őt kérte fel az egyre nagyobb feladatokat ellátó EMGE hivatalnokainak kiképzésére is. Az EMGE ugyanis 1942-43 fordulóján már közel 50000 gazdával dolgozott és a meghatározó fontosságú gazdakörök száma is a 800 felé haladt.8 Egyes munkatársak megválasztásában így fontos szerepet kapott az, hogy a Hitelnél már megismerhette mire képesek és miként gondolkodnak.
Közben azonban Teleki László súlyos beteg lett és 1942 szeptemberében meg is halt.
Érdekes megjegyeznem, hogy az emlékiratokban gyakori téma az anyaországból – mai szóhasználattal – „begyűrűző” címkórság kérdése. Apám az anyaországi kamarákat látogatván, mosolyogva tapasztalta, hogy a kormánytanácsosi helyekért mekkora tolakodás van. Ugyanis ez a méltóságos címmel járt együtt. Az egyes kamarai elnökök csodálkoztak azon, hogy őt nem foglalkoztatta a méltóságos cím elnyerése. Kolozsváron is megindult egy hasonló folyamat, de nem volt hasonlítható az anyaországban tapasztaltakhoz. Az emlékiratból is kiérezhető, mennyire idegen volt ez a Hitel köreinek szellemétől. Teleki Bélával teljes egyetértésben, az intézményen belül is egészen más példát mutattak. Az erdélyi szellemmel ellentétes kivagyiság és sznobság esetei mégis gyakorivá váltak a város társasági életében. De komoly kérdőjelekkel terhelte a közvéleményt az anyaországból érkező pártpolitika is, mely jó vadászterületnek tekintette a visszacsatolt részeket.9
Ugyanakkor néhány kiváló ember is érkezett Kolozsvárra.
Itt kell tisztázni azt is, hogy az Erdélyi Pártot előzőleg Teleki Pál éppen saját németellenes pozícióinak megerősítése céljából szorgalmazta létrehozni. Vagyis azok a Hiteles-Emgések, akik ebben résztvettek, ezzel a politikai vonallal értettek egyet. Így maga az EMGE és Erdélyi Párt elnök Teleki Béla is. Az Erdélyi Párt színeiben behívott jeles képviselők közt a fentiek közül mellette ott volt Vita Sándor is. És ez a vonalvezetés Teleki Pál tragikus halála után sem változott.
Az 1942-es marosvásárhelyi kongresszust követően Teleki Béla már elfogadta az elnöki címet. Szász Pál esetleges visszatérése elvesztette aktualitását. Aztán Szász István az ügyvezető alelnöki körben folytatja munkáját. További cikkei, tanulmányai jelennek meg.10
Egyes vélemények szerint ebben az időben kísérlet történt az EMGE-nek a kamarákba való beolvasztására, de ennek ellene szólt az a tekintély, melyet a 100 esztendős szervezet megismerése után az anyaországban kivívott magának. Teleki Pál, majd az ő halála után Bárdossy is látogatást tett az EMGÉ-nél s utóbb ide érkezett Bánffy Dénes földművelésügyi miniszter is küldöttségével. De később, az észak-erdélyi új vasútvonal megtekintése alkalmából, hazafelé Kállay is megállt Kolozsváron az EMGE megismerése céljából. A hírnévnek volt árnyoldala is. 1942-ben a németek érdeklődését is felkeltette a sikeres szerveződés és Teleki Béla elnököt és két kísérőjét meghívták egy németországi útra. Teleki Béla Szász Istvánt és Szövérdi Ferencet vitte magával. Már első személyes emlékeim közé tartozik az az izgalom és aggodalom, mellyel hazavártuk őket. Nagyváradon a rokonoknál lestük hazaérkeztüket, s nem véletlenül, mert a szövetséges bombázók éppen Rostokban tett látogatásuk után pár órával semmisítették meg a várost. Az út végeredményében szerintük tanulságos volt. Teleki a kötelező követségi látogatásnak is eleget tett Berlinben Sztójainál, aki a háború kimenetelével kapcsolatban feltett kérdésére: dodonai választ adott.
A feljegyzések korabeli fejezetében arról olvashattam, hogy a hadba lépést esztelen dolognak tartották s ebben Teleki Béla is egyetértett velük,11 és hogy Kristóffy követ egy előadásában – általános meglepetésre – el is mondta, miszerint Kassán nem a szovjetek bombáztak, valamint hogy a kis Magyarország hadüzenetén elcsodálkozó Molotovtól semlegesség esetére előzőleg milyen ígéretekkel bírtak.
Közben a háborús események ellenére az EMGE gyarapodott és tekintélye egyre nőtt az erdélyi parasztság köreiben. A Szász Páli hagyomány jegyében Teleki Béla is nagy hangsúlyt fektetett a tanfolyamokra. A kéthetes tanfolyamok hosszát három hétre emelték.
Az 1943-as évet rendkívül nagy erőfeszítésekkel teli és igen eredményes esztendőként emlegeti az emlékirat.
Külön emlékezik meg arról a már említett miniszterelnöki látogatásról, amikor a népes küldöttséget lenyűgözte azt EMGE, Venczel József vezette statisztikai osztálya.
Apámat ekkor választják meg a Magyar Földhitel Intézetek Országos Szövetsége Felügyelőbizottsága elnökének. De az emlékiratban ennél nagyobb nyomatékkal szerepel a megállapítás: „ekkor már minden józan ember látta, hogy a háborút elvesztettük.”
Az 1943. november-decemberi számmal indítják útjára a Mezőgazdasági Szemle megújult folyamát. Felelős szerkesztő: Szász István, felelős kiadó: Demeter Béla. Ismét két Hiteles. A szerkesztőbizottságban az egész ország legkiválóbb szakemberei szerepeltek.
1944. március 4-én a vármegyeház nagytermében tartják meg az EMGE létrejöttének 100 éves évfordulóját. Az EMGE történetéről a Hitelt alapító szerkesztője Venczel József, mint a statisztikai osztály vezetője tart kitűnő előadást. A hangulatra az elkerülhetetlen vég, valamint a bizonytalanság nyomja rá bélyegét. Az emlékiratban ez áll: „csak annyi biztos, hogy a balsorsot is vállalni kell”. Ő maga a későbbiekben valóban ennek megfelelően járt el.
1944. március 18-án éppen egy nagyszabású ünnepség volt a Nemzeti Színházban. A jó táraság a New Yorkban vacsorázott. Reggel arra ébredtek, hogy a németek az országot megszállták. Bánffy Dénes földművelésügyi miniszter lemondott. Teleki Bélát táviratban hívták a poszt betöltésére, de ő visszautasította.
Az 1944. június 2-i bombázást követő napokban az EMGE vezető tisztségviselői – a lakosság megnyugtatása céljából – az egész Székelyföldet bejárták. A menekülni óhajtókat maradásra bíztatták. A kirendeltségek szokásos tevékenysége a lehetőségek szerint folytatódott. A hivatalnokok családjait városközeli falvakban helyezték el az esetleges bombázások elől.
Augusztusban már kialakult ez Erdélyi Párt jobb és bal szárnya. A bal szárnyon állt Vita Sándor szintén, és Teleki Béla is erre húzott. Mint már tudjuk, ők is a Hitel körének tagjai és Emgések voltak.
A szeptember 2-re kitűzött, de csak szeptember 5-én elindított dél-erdélyi támadás előtt Teleki Béla felkereste Dálnoki Verest a kiugrás ügyében, de eredménytelenül. Az emlékíró, pár nap múlva Tordán megdöbbenéssel észlelte amint kolozsvári notabilitások vidáman falatoznak egy vendéglőben, mintha mi sem történt volna. Szomorúan jegyzi meg: „A dalolva vonuló honvédek lettek pár nap múlva a >délerdélyi felszabadító erők< első hősi halottai.” Aztán 6.-án Vita Sándorral mezőségi útra mennek és teljes káoszt valamint kétségbeesést tapasztalnak.
Szeptember 12-én születik meg a negyvenek memoranduma Horthyhoz az azonnali kiugrás ügyében. Ezt tekintik egyben az illegális „Magyar Tanács” megalakulása pillanatának is. A tanács elnökének az éppen távol levő EMGE elnököt, Teleki Bélát választják. A memorandum aláírói között van dr. Szász István mellett még több más „Emgés-Hiteles” is, mint Vita Sándor, Venczel József vagy Demeter Béla. Teleki Géza adja át a kormányzónak szeptember 14-15-én.12
Az egyetemi tanév még megnyílik, a hadi helyzet következtében az óvóhelyen.
Szeptember 28-án Teleki szobájába kéreti apámat és elmondja neki, hogy felkérték utazzon Besztercebányán át Moszkvába a béketárgyalásokra. Tanácsát kéri. Úgy érzi, hogy diplomáciailag nem elég felkészült s ezért a helyét átadja Teleki Gézának, az elhunyt miniszterelnök fiának. Ez a Faragó féle békedelegáció, melynek útját többek között Atzél Ede készítette elő.
Teleki Béla magával viszi Szász Istvánt a főhadiszállásra Kolozsborsára is, s nem titkolja, hogy ezúttal Dálnoki Veressel a kiugrásról tárgyalnak. Ekkor már egyetértésben. A német felügyelő tisztek gyanakodva figyelik őket.
Az Erdélyi Pártnál naponta fordulnak meg a baloldaliak: Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Veress Pál, Demeter János. Az időnként a fővárosba utazó Teleki Béla, arra az esetre, ha a baloldali foglyok szabadon bocsájtását rendeznék, aláírási joggal ruházza fel. Utóbb az öt-öttagú jobb és baloldali tárgyalópartnerek megbeszélése után, Dálnoki Veress és Bethlen Béla beleegyezésével13 a Gestapó orra előtt bocsájtják szabadon a politikai foglyokat. Mintegy 60 emberről volt szó, két lépcsőben.
Kovács Katona Jenő, a németek által nemsokára – október 9-10.-én – meggyilkolt baloldali, reggelente rendszeresen jelenti az éjjeli rádióhíreket Teleki Bélának.
Szász István egyedül, majd Vita Sándor és Faragó Pál kíséretében még több szemleúton vesz részt és tapasztalhatja, hogy egyesek menekülésre, mások, mint ők is, maradásra bíztatják a lakosságot. Választhatnak. Az EMGE azonban szembehelyezkedik a kiürítési rendelettel.14
Már a szabadon bocsájtott baloldaliakkal karöltve szervezik a városnak és értékeinek megmentését. Dálnoki Veres ígéretet tesz a város megkímélésére s azt be is tartja. Az egyetem sem menekül el.
Október 10-én apám – minden eshetőségre gondolva – búcsúlevelét Bethlen Bélára bízza, majd a távozási szándékát hirtelen megváltoztató Teleki Béla is búcsúlevelet ír, minthogy ő is a maradás mellett dönt.
10-én már csak négyen vannak a hivatalban. Szász István, Teleki Béla, Vita Sándor és Demeter Béla. Talán felesleges újfent ismételnem, valamennyien „Hiteles-Emgések”. Nyugtalan éjszaka következik.
11-én reggel egyedül dolgozik íróasztalánál, mikor az első szovjet katona megjelenik. Az orosz odalép és megkérdezi: rabotajes, rabotajes? Aztán a térképbe szúrt zászlók után érdeklődik s magyarázza, hogy ő mérnök. Miután azt a felvilágosítást kapja, hogy ezek afféle kolhoz központok, igen elégedett. Milyen érdekes lehetett volna egy eszmecsere a szabad társulás és a kolhozosítás különbségeiről. Mint sejthetjük ez elmaradt. Megérkezett viszont a kommunista Veress Pál és mindenkit megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, de az épületet ki kell üríteni. Itt lesz a szovjet főhadiszállás.
Az EMGE-nek az új impériumváltásig tartó története ezzel végződik. A legnehezebb időkben elmondhatjuk, hogy a központi kormányra legnagyobb erővel Erdély próbált nyomást gyakorolni a kijózanodás irányába s ebben az EMGE Hitellel összefonódott kiváló vezetői gárdájának meghatározó szerepe volt. Nem véletlen, hogy a jól informált Haynal Imre és Miskolczy Dezső professzorok tanácsára éppen ez az EMGE csoport négy Hiteles tagja: Teleki Béla, Vita Sándor, Demeter Béla és Szász István lesz a klinika vendége. Szilvási Karola gondoskodik ellátásukról. De a közismert és jóbarát román Télia dr. fia, aki Gyárfás lány anyja révén rokonunk is, feljelentést tesz a „veszedelmes elemekről”. Az NKVD letartóztatja őket, majd számos kihallgatás után és közben, magukkal hurcolják hármukat az előrehaladó front mögött. Demeter Béla ekkor még szerencsés, mert a letartóztatáskor éppen a konyhába van, s onnan kereket old.
A történet folytatásához tartozik, hogy – elmondása szerint – Balogh Edgár hetekkel ezt követően interveniál Teleki Béla és Vita Sándor érdekében. Apám szabadulását egy mezőcsáti kihallgatásnak köszönheti, ahol végre akad egy orosz, aki megérti és elhiszi, hogy ő gazdasági szakember és nem politikus. Innen indul haza gyalog és egy-egy vasúti szerelvényre felkapaszkodva. Teleki és Vita viszont később szabadulva Budapestre mennek. Teleki Béla az USA-ba emigrál. Vita Sándor Budapesten éli le életét.
Apám amint visszaér Kolozsvárra, ismét az EMGE ügyeinek szenteli magát, de nyilvánvalóvá válik, hogy a Hitel kiadása véget ér.
Közben az EMGE vezetését egy direktórium útján Kós Károlyék szervezik meg és az ügyvezető alelnöki posztot számára fenntartják. Ugyanakkor 1945 első hetében levelet kap az alakuló Bolyai Egyetemtől, hogy az agrárpolitika tárgyának előadásait vállalja el. Ezt a munkát is nagy odaadással kezdi meg.
Az EMGE elnökégét átveszi a Nagyenyedről visszatérő Szász Pál. A munka ismét egész Erdély területén indulhat meg. Az együttműködés Szász Pállal a régi új elnökkel egyre olajozottabb. Közben azonban viharfelhők gyülekeznek. A kommunizmusba öltözött bizantín, ügyesen terelgeti a Magyar Népi Szövetséget öngyilkos utakon. A szovjet közigazgatás vagy Észak-Erdélyi Köztársaság126 napjának15 megtévesztettjei talán nem sejtik a veszélyt, mások a proletár internacionalizmus mámorában élnek. Minden végzetes feladatra akad vállalkozó.
Az EMGE felszámolása.
Az MNSZ 1945. május 5.-én tartott gyűlésén az EMGE annak ellenőrzése alá kerül, s mint alosztály működik tovább. Az MNSZ egy váltóőrt küld oda ellenőrnek, aki az ügyvezető alelnöki szobába veszi be magát. A kínai selyem pizsamát modern ruhának képzelve abban jár fel s alá, barátait invitálgatja, hogy csodálják meg új irodáját. De a munka – főleg a gazdakörök és tanfolyamok valamint a gazdanapok szervezése terén, ettől függetlenül szépen halad. Az észak és dél-erdélyi feladatok ismét összeállnak.
Az EMGE az 1946. február 16-i marosvásárhelyi kongresszusára készül. Apám nagy beszámolót ír a legutóbbi kongresszus utáni négy időszakról. Az első az utolsó kongresszustól a háború végéig, a második az ideiglenes direktórium időszakára vonatkozó, a harmadik az átalakult EMGE munkája az MNSZ általi átvételig, s a negyedik az ezt követő időszak.
Bejelenti a Mezőgazdasági Szemle újbóli kiadását. Felsorolja, hogy az EMGE naptár 600 oldalon tankönyvként jelent meg 20000 példányban, az Erdélyi Gazda példányszáma 65 000 fölé emelkedett, a gazdakörök száma 876, a dél erdélyiekkel együtt 1195, hogy 60 különféle tanfolyamot tartottak 2254 résztvevővel. A taglétszám 80 000, s e mögött mintegy 500 000 magyar lélek számolható.
Megválasztják az új vezetőséget. A régiek teljes bizalmat kapnak. Dr. Csákány Béla képviseli az MNSZ vezetőségét. Kurkó Gyárfás levele nagy sikert arat. Ekkor azonban baj történik. Szász Pál beszédének első fejezetét így zárja: „Ezt az egységet ne bontsa meg a politika”16. Ez a mondat az MNSZ körökben elégedetlenséget kelt s ezután a „politika mentesség” bűnének visszhangja utolsó percig kísért. Egyébként ez a kérdés merül fel akkor is, amikor az Erdélyi Gazda és a Falvak Népe fúzióját erőltetné az MNSZ. Az elnök határozottan kijelenti, hogy míg ez szakmai, amaz politikai neveléssel foglalkozik. Minthogy pedig kijelentettük, hogy nem politizálunk, a fúzió nem aktuális.
Visszatérve az elnöki beszédhez, – amikor Szász Pál ebben köszönetet mond az előd Teleki Bélának, tetőpontra hág a nyugtalanság.
A választást követő közgyűlést egy ideig nem lehetet megkezdeni. Ide-oda futkosás, Szász Pált többször is Csákányhoz szólítják, vitatkozás mindenfelé. Aztán az elnöki asztalhoz visszatérő Szász Pál odasúgja apámnak: Pista ezek a te fejedet követelik. Mint kiderült Antal Dániel szervezkedett és szeretett volna ügyvezető alelnök lenni. Egyébként a kiadott hivatalos jegyzőkönyvben Szász Pálnak ezt a Telekire vonatkozó mondatát nem is találhatjuk meg.
Apám felveti a bizalmi kérést, de közfelkiáltással bizalmat szavaznak neki.
Egyelőre tehát tovább dolgozhat17, de a vészjósló csendben az aknamunka folytatódik.
Egy szép napon, pontosan 1947. június 21.-én arra megy be munkahelyére, hogy a Világosság című lapban névtelen szerzőtől vastag betűs címmel jelent meg egy róla szóló írás: Szász István az EMGE alelnöke visszaélt a demokrácia bizalmával.18 Antal Dániel a folyosón sajnálkozik, egy előző napon apámnak küldött baráti levélre hivatkozik, melyben figyelmeztette erre. A ma is birtokomban levő levélben19 két nappal a Világosságbéli cikk megjelenése előtt ez olvasható: „Kedves Pista! Ma este 11 órakor értesültem arról, hogy a Világosság holnapi számában egy cikk jelenik meg, amely veled foglalkozik. A cikket nem olvastam, de úgy értesültem, hogy különböző terhelő adatokat is tartalmaz. Nagyon kellemetlenül érint engem, ugyanis a mai megbeszélésünk tételeit befolyásolja. De kellemetlen a Világosság felelős szerkesztőjének20 is, akinek nem állott módjában a tényeken változtatni. Véleményem szerint vissza kellene vonulj, nehogy még nehezebb körülmények közé kerülj. Szeretettel ölel: Antal Dániel Kolozsvár 1947. június 19.”
Mint tudjuk a Világosság főszerkesztője Balogh Edgár volt.
A levél apám kezéhez, valamilyen okból, csak a cikk megjelenése után jut el. Azonnal útnak indul a kérdést tisztázni. Az utcán véletlenül feltűnik mögötte Balogh Edgár és Csögör Lajos. Csögör utána ered és kijelenti, hogy ő Balogh baklövésének tartja a dolgot és ne izgassa magát. Ő a Bolyai Egyetem tanára és személye védelmet élvez. Edgár – mint mondja – zavarban van, s nem akar vele találkozni. Hosszasan vigasztalja és figyelmeztetése ellenére, kompromittáló társaságával nem törődve, kíséri az utcán.
Ezután az események felgyorsulnak. Újabb írások jelennek meg melyek immáron Szász Pált is, illetve mindkettőjüket, támadják. Szintén névtelenül.
A Világosságban megjelent írások így következnek: június 26. Szász Pál igazi arca stb.21; június 28. Szász Pál együttműködött az összeesküvőkkel22; majd július 2.-án: Szász Pállal együtt lemondott ez EMGE vezetősége. Öttagú bizottság vette át a vezetést. Antal Dániel az ideiglenes elnök.
Természetesen az Igazság, az Új élet és a Szabad szó is felzárkózik cikkeivel. Képtelen vádakkal állanak elő. Valamennyit őrzi a családi levéltár.
Dr. Szász Pál és dr. Szász István a kész helyzetet felismervén, közös megbeszélés után, lemondanak s átadják a több mint 100 esztendős magyar érdekvédelmi összefogást az Antal Dániel elnöklete alatt működő bizottságnak.
Apám egy rövid nyilatkozatot tesz az EMGE két főtitkára előtt. A nyilatkozat így szól: Alulírott Dr. Szász István az EMGE. ü. v. alelnöke, egyesületünk főtitkárai előtt kijelentem, hogy állásomtól a kényszer hatása alatt, az egyesület érdekében kell visszavonulnom.
Kolozsvár 1947. június hó 25. Dr. Szász István ü. v. alelnök
Sajátja mellett Nagy Miklós és Szövérdi Ferenc főtitkárok aláírása szerepel.
Antal Dániel úgy hiheti révbe ért, de az EMGE sorsa megpecsételődik.
Epilógus.
Évekkel később lakásunkon egy ismert újságíró jelent meg. A súlyosan beteg ember sírva tett vallomást apámnak s közeli halálra hivatkozva mondta: nem viheti titkát a sírba. A cikkeket Balogh Edgár megrendelésére ő írta. Bocsánatot kért. Apám esküvel fogadtatta meg velem, hogy az illető nevét nem mondom meg senkinek. Meghatódva búcsúztak egymástól. A bocsánatkérő néhány évet még élt.
Hogy az egész vádözön blöff volt, azt az bizonyítja, hogy apám tovább taníthatott. Pontosabban további tanulságos és dolgos időszakot nyert. Sőt egy idő után a Mezőgazdasági Közgazdaságtant is oktatta a Bolyai Egyetemen, majd a tárgy magyar nyelvű oktatásának megszűntével, munkáját a Mezőgazdasági Akadémián folytatta s a talajtérképezés gyakorlati megszervezésében szerzett múlhatatlan érdemeket. Erről szóló alapvető dolgozatát a Román Tudományos Akadémia, Traian Savulescu elnök ajánlásával adta ki és bekerült az analitikus programba is. Később azonban, számos könyv megírása23 és az új fiatal talajtérképező generáció kiképzése után kényszernyugdíjazták. Ezt követően a segédmunkásság várt reá. Mindezt emelt fővel fogadta és az éjjeli alma ciánozás, vagy a vakolókanál lerakása után hazatérve még újabb szakkönyvet is írt.
Hihetetlennek tűnhet, mégis jellemző, hogy az EMGE további történetét olyan homály és találgatások fedik, mintha sokezer éves őstörténetről lenne szó. A téma jeles kutatóját Farkas András Zoltánt kérdeztem erről. Ő is csak tangenciális információkból tud következtetni. Nagy Miklósnak 1948-ban még könyve jelent meg az EMGE égisze alatt,24de ebben az évben még megjelent az Erdélyi Gazda Naptárának egy silány száma is, Kacsó Sándor vezércikkével.25 Aztán Egyed Ákost idézte, aki az EME történetéről írva megjegyzi, hogy 1950-ben tiltották be más magyar és szász intézményekkel együtt s itt az EMGÉ-t is felsorolja.
Van azonban egy újabb forrás a birtokunkban. E sorok leírása után hívott meg könyvének bemutatójára Katona Szabó István, aki a maga most betöltött 90 évével és bámulatos memóriájával, meg idejében átmentett jegyzetanyagával, egyedüli élő tanúja azoknak az eseményeknek. Ráadásul mint a Falvak Népe fiatal munkatársa, éppen az EMGE székházában lakott s szobája nappal szerkesztőség, éjjel lakóhelyiség volt. A Könyv címe: A nagy hazugságok kora.26
Bizonyítja, hogy a háttérben már tudták azt, miszerint az EMGE felszámolásra fog kerülni, tehát nem érdemes átszervezésébe komoly energiát fektetni. Előlük ezt a szándékot sikerült elkendőzni. Erről Katona Szabó István így ír: „A Magyar Népi Szövetség tette rá a kezét az EMGE vagyonra, kigolyózták a vezetésből dr. Szász Pált a választott elnököt. Megkezdték ellene az „osztályharcos kampányt” mint kizsákmányoló földbirtokos ellen. (…) Nemsokára letartóztatták, s a vezetést egy direktórium vette át az MNSZ által kinevezett emberekből. Ez azt a látszatot keltette, hogy a szervezet a >demokratizálódás< eredményeként fellendülőben lesz, hiszen a régi vezetést és a földbirtokosokat, a >kulákokat< mind eltávolították. Az új vezetésbe elismert szakemberek kerültek. Vass Márton az új elnököt jól ismertem, becsületes jóérzésú magyar ember volt, mezőgazdasági gépész…(…)Antal Dániel is bekerült a vezetésbe, aki igaz felsőházi tag volt 1944-ig de szintén elismert szakember.(…)”27
Tehát Antal Dániel ideiglenes elnökösködése nem sokáig tartott, bár a vezetőségbe még bekerült.
Katona Szabó István szerint mégis azt remélték, hogy „…a Magyar Népi Szövetség védelme alatt az EMGE, mint az erdélyi magyar kisgazdák szervezete nagy jövő előtt áll, hiszen ekkor még több mint százezer tagja volt és jelentős vagyona.28Aztán így folytatja: „Ezt a hatalmas vagyont kívánták >megmenteni< a Magyar Népi Szövetség vezetői, beolvasztva az MNSZ-be a szervezettel együtt a vagyont is. Legalábbis ezt mondták, hirdették, talán hitték is egyesek.”29
A kollektivizálás igazi kezdetei csak 1949-re tehetőek. Katona Szabó István ezt írja erről az 1948-ról szóló fejezetben: „A Falvak Népe szerkesztőségbe feljártak mezőgazdasági szakemberek, EMGE vezetők, de ezt a Sztálini elméletet senki sem merte vitatni. Mégis egy bizalmasabb beszélgetésben Szász István, akit akkor már menesztettek az EMGE-től, ahol ügyvezető elnök volt és Teleki Béla bizalmasa, elmondta kétségeit az átszervezett EMGE jövőjéről. (…) Később néhányszor még találkoztunk főleg az utcán, s igazat kellett adnom neki előrelátásáért, amikor bekövetkezett az EMGE felszámolása.”
1949-ben az EMGE még létezik. Felmerül még az Erdélyi Gazda újraindítása is a kollektivizálás elindítása kapcsán, de nem engedélyezik. Az elnök még Vass Márton, aki ingázik Marosvásárhelyi lakása és Kolozsvár között. Ő mesélte el most idézett szerzőnknek, hogy Kurkó Gyárfás egyik nagy bűne is a Hangya és az EMGE magyar kézben tartásának szorgalmazása volt. Őt akarták ellene az MNSZ élén kijátszani, de nem vállalta. Nem úgy Kacsó Sándor aki „minden feladatot vállalt”.30
A felszámolások éve ebben a forrásban is 1950. Vagyis Egyed Ákos előbb említett felsorolása pontosnak bizonyul.
Katona Szabó István a végkifejletről írja: „Azon a nyáron az EMGE sorsa is megpecsételődött”31. 1950 nyaráról van szó. A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöki Tanácsa meghozta döntését az „egyéb” ingatlanok államosításáról. „… ez tette lehetővé az EMGE székház eltulajdonítását.”32
Először a két Majális utcai értékes ingatlanból a felsőt vette el a Securitate, aztán a Falvak Népe szerkesztőségének is otthont adó másik épületben is megjelentek a felmérők és idézett szerzőnket is utcára tették. Csak lélekjelenléte segítette, hogy ezt követően hozzájutott egy rekvirált szobához. Ezek a részletek is igazolják az információ pontosságát. Bányai László, mint ama Elnöki Tanács tagja – aktívan, Kacsó Sándor pedig némaságával vett részt a több mint egy évszázados nagyszerű intézmény felszámolásában.
Ezek szerint semmi esetre sem lehetett valós Balogh Edgár azon megállapítása, hogy az EMGE később hozzájárult a kollektivizálás elősegítéséhez. Ezzel ellentétben mélységesen igaz, hogy a mezőgazdasági önszerveződésben betöltött szerepével, a közös gazdálkodás minden valódi előnyét felmutatta. Az EMGE sikeres évszázada és a kollektivizálás sikertelen 40 esztendeje között a földet művelő ember földszeretetének, a magántulajdon ösztönző erejének, az önkéntes összefogás erejének felismerése, illetve tagadása lehetett a különbség. Aki fellapozza a Hitel lapjait a nemzetstratégiai fontosságú írások között nem egy foglalkozik ilyen és ehhez kötődő témákkal. Nem volt tehát véletlen, hogy az ésszerű szakember kiválogatás ezen írások szerzőit annak idején a legtermészetesebben terelte az EMGE munka sodrásába.
Ezzel az EMGE – a Hitellel együtt – bekerül abba a kategóriába, melyről beszélni nem tiltott, de tanácsosabb hallgatni róla. Ezt a kettős hallgatást hordozta apám haláláig, időnként szóban, de főleg feljegyzésekkel, iratoknak az utókor számára való összegyűjtésével megszegve.
Antal Dániel halálát apám már nagybetegen tudta meg, egy kórházi ágyon. A sokáig barátnak hitt ellenséget – Kótay professzor jelenlétében – megrendülten és keresztényi megbocsátással siratta el. Hallgattam őket. Tudatában volt annak is, hogy ha Antal karriervágyból nem teszi meg, amit megtett, akkor akárhány más akadt volna a felszámolás ama stádiumának szolgálatára.
Balogh Edgárral kapcsolata a továbbiakban is felhőtlen volt. Edgár bácsiról soha rossz szót nem hallottam. Mikor a csengőfrász éveiben apám bajban volt, támogató irattal is ellátta. Ez is ott szerepel emlékeink között. Írásait is közölte.
Még volt egy szép élménye, a debreceni aranydiploma átvétele és az akkori földművelésügyi miniszter – Demény – által tiszteletére rendezett magyarországi szakmai körút. Hosszas szenvedés után 1973. február 16.-án halt meg. Az egyházmegyei főgondnokot, Kolozsvár igazi szerelmesét hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Házsongárdba.
Antal Dániel Család és szolgálat című33 életírását 1945-tel zárja. A kényes időszakkal nem foglalkozik.
Balogh Edgár még 1986-ban megjelent Férfimunka című könyvében34 sem revideálja álláspontját. Így ír: – „Az összeférhetetlenségig feszült a Szász István volt földbirtokos, az EMGE-alelnök körül támadt bonyodalom is. Múltjából sok mindent elnéztünk, tekintetbe véve csatlakozását az antifasiszta ellenálláshoz a felszabadulás küszöbén, része volt a gazdakörök felélesztésében s a termelés megindításában is, de a „nem politizálás” gyakorlása mögött felsejlettek antidemokratikus kapcsolatai. Le kellett cserélni. Nem járt másképp Szász Pál sem, akit az MNSZ kiszélesítő politikája hívott vissza az EMGE élére, noha nyilvánvaló volt, hogy sem a román királyi diktatúra alatt viselt politikai szerepe, sem földbirtokos volta s gazdasági összeköttetései a régi rezsim embereivel nem fértek össze a kiéleződő helyzetben egy földműves tömegmozgalom érdekeivel. Kovács György Marosvásárhelyen a Szabad Szó hasábjain kezdte el a támadást személye ellen, ezt követte a Világosság névtelenségben maradt újságírójának nyomkeresése, s végül a vele szemben kialakult bizalmatlanság hatására az egész EMGE-vezetőséggel együtt lemondott. Ez legalább szabályos jogi megoldás volt, s a nagynevű szervezet demokratizálásának új feladatkörét Antal Dániel elnökletével öttagú bizottság vette át (…).”
A kommunista kettős gondolkodás Orwelli magyarázatáról – a „duplagondol”35 furcsa csavarjáról – a damaszkuszi utat valóban megjáró, és általam is nagyra becsült Gáll Ernő világosított fel.
Leányfalu, 2012. július 16.
Dr. Szász István Tas
1 Demeter Béla: Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943 között. Kolozsvár, Minerva Rt. 1943, 19-35.
2 Parajdi Incze Lajos: Országos példa: Az E.M.G.E. Kolozsvár, Hitel 1942/4, 246-248.
3 Teleki Béla: A száz éves EMGE (1844-1944) Erdélyi Gazda Naptár 1944. 33-34.
4 Lőrinczi László 2006-os levele dr. Szász István Tas-hoz
5 Dr. Szász István kéziratos emlékiratai harmadik rész : 1922-1948.
6 Részleteket láss: Záhony Éva Hitel. Bethlen Gábor kiadó, Budapest, 1991. 9-60. Vallasek Júlia Sajtótörténeti esszék, „Hinni és hihetni egymásban” (Hitel) Kolozsvár, 2003. 59-77. Szász István Tas Beszédes hallgatás, avagy három Hitel és ami utána következett Kolozsvár, Kriterion kiadó. 2007
7 Az erdélyi rét és legelőgazdaság fejlesztésének lehetőségei A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jog és Közgazdaságtudományi Karának kiadása 1946.
8 Demeter Béla: i.m.
9 U. o.
10 Az erdélyi és keleti területek mezőgazdaságpolitikai kérdései az átmenetgazdálkodás tükrében. 1943. Kolozsvár. Minerva.
11 Tibori Szabó Zoltán: Gr. Teleki Béla erdélyisége. Adalékok az EGE-EMGE-RMGE 150 éves történetéhez. Szerk. Farkas Zoltán Erdélyi Gazda kiadó, 2004. 262.
12 Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. 1982. RTV-Minerva-Kossuth, Budapest. 237
13 U. o. 238.
14 Az EMGE 140/1946 számú körlevele a marosvásárhelyi közgyűlésről és az új igazgatóválasztmány első üléséről. 1946. Minerva, Kolozsvár 6.
15 A Maniu szabadcsapatok garázdálkodás miatt 126 napig szovjet katonai közigazgatás volt Észak-Erdélyben. Ebből a magyar lakosság arra következtethetett, hogy a kommunista párt lehet a kisebbségek védelmezője.
16 Az EMGE 140/1946 számú körlevele a marosvásárhelyi közgyűlésről és az új igazgatóválasztmány első üléséről. 1946. Minerva, Kolozsvár 13.
17 Az Erdélyi Gazdában megjelenő utolsó két tanulmánya: A gazdálkodás tudománya illetve: A hét holdas gazdaság természetes takarmányai.
18 Szász István az EMGE alelnöke visszaélt a demokrácia bizalmával. Világosság Kolozsvár 1947. június 21. szombat. 3.
19 Antal Dániel birtokomban levő levele apámhoz, 1947. június 19.-én
20 A felelős szerkesztő: Balogh Edgár
21 Szász Pál igazi arca stb. Világosság, Kolozsvár 1947. június 26. csütörtök 3.
22 Szász Pállal együtt lemondott ez EMGE vezetősége. Öttagú bizottság vette át a vezetést. Antal Dániel az ideiglenes elnök. Világosság, Kolozsvár 1947. július 2. szerda 1.
23 Jelentősebbek: 1953, A talajtérkép alkalmazása a mezőgazdaságban; 1956, talajélet és trágyázás; 1957,Talajjavítás közvetve ható anyagokkal. Valamennyi a Mezőgazdasági és Erdészezi Állami Könyvkiadónál.
24 Nagy Miklós, Grecu Serafim: Az édescirok termesztése és feldolgozása
25 Erdélyi Gazda Naptára 150.kötet 174
26 Katona Szabó István , A nagy hazugságok kora Életem Erdélyben 1948-1968 Kráter Pomáz 2012.
27 U. o. 30
28 U. o. 30
29 U. o. 30-31
30 U. o. 78
31 U. o. 101
32 U. o. 102
33 Antal Dániel, Család és szolgálat Bukarest 1971.
34 Balogh Edgár, Férfimunka. Magvető Könyvkiadó Budapest 1986. 217.
35 Gáll Ernő, Számvetés. Huszonkét év a Korunk szerkesztőségében. Kolozsvár 1995. Az újraindulás előzményei 20-21.