Tisztelt Hallgatóság! A lehetetlent kísértem, amikor a történelem gonosz fintora kapcsán legalapvetőbb nemzeti gondunkká vált kérdésről 20 percben próbálok szólni. Bár szétszaggatva él nemzetünk, de annak összmagyarságban gondolkodó – friss jó tapasztalat szerint – nagyobbik fele tisztában van azzal, hogy Kárpát-medencei megjelenésünk nem volt a véletlen műve, nem véletlenül választottuk hazánknak. Arról, hogy remélt befogadásunkért… Szász István Tas: A magyarság megcsúfolt szabadságszeretete és viszonzatlan Európa-szerelme. Előadás a Selye János Egyetemen Révkomáromban. 2018.04.10. olvasásának folytatása
TÁGABB TEMATIKÁJÚ IRÁSOK
Szász István Tas: Egy Kolozsváron született magyar értelmiségi Mátyás királyról ébredő emlékei, születésének 575. és megkoronázásának 560. évfordulóján. 2018.01.10.
Az, hogy utolsó szakrális királyunk, aki a magyar nép lelkében a legmélyebb nyomokat hagyta, véletlenül született Kolozsváron, ismeretes. Ami azonban Mátyás és a kincses város, a későbbi „Transsylvaniae civitas primaria” további kapcsolatát illeti, már egyáltalán nem véletlen, és éppen úgy kitörölhetetlen történelmünkből, mint a nemzet emlékezetéből. Sokszor és sokat hallhattam 80 év alatt a nagy… Szász István Tas: Egy Kolozsváron született magyar értelmiségi Mátyás királyról ébredő emlékei, születésének 575. és megkoronázásának 560. évfordulóján. 2018.01.10. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Felkért vátesz, akire az idő rátesz. Megjelent a Hitel 2018 februári számában 2017.11.06.
Elszaladt 80 évem alatt sokféle felkérést kaptam s eleget is tettem egynémelyiknek, de váteszi feladatra még nem kért fel senki. Eleddig. Mert most Papp Endre főszerkesztő uram tisztelt meg, kétségeket keltve bennem. felkérésével. Magyarország 2050-ben? Erre választ adni a most jeges ár gyanánt zajló világban és felelősen, ki tudna? Még a jövőkutatók is csak kellő… Szász István Tas: Felkért vátesz, akire az idő rátesz. Megjelent a Hitel 2018 februári számában 2017.11.06. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Az önrendelkezés gondolatának csírái a Trianon utáni erdélyi magyar szellemi életben, mai tanulságokkal, a kolozsvári Hitel folyóirat számait lapozgatva 2017.05.15. Megjelent a Hitel 2017 júniusi számában
1920. június 4. az erdélyi magyarságot váratlanul és felkészületlenül érte. Így első reakciója valóban érthetően lehetett a passzivitás. Az uniót követően ez az országrész elvesztette évszázadok során megszokott teljes önállóságát. Intézményei központi kézbe kerültek, s ez természetes módon biztosította a demográfiai hátrányt kiegyensúlyozó kultúrfölény érvényesülését. Hiszen az erdélyi nemzetiségek versengésében a demográfia, az etnikai arányok… Szász István Tas: Az önrendelkezés gondolatának csírái a Trianon utáni erdélyi magyar szellemi életben, mai tanulságokkal, a kolozsvári Hitel folyóirat számait lapozgatva 2017.05.15. Megjelent a Hitel 2017 júniusi számában olvasásának folytatása
Szász István Tas: Ép testben élő ép lélekhez ép nemzettudatot. Elhangzott a Kolping Szövetségnél 2017.05.10.
„Minden külsőség és anyagiasság lebontásával elérkeztünk a nemzeti szellem kérdéséhez, ahhoz, hogy ennek légies anyagában mikép valósítható meg az öntudat elmélyítése, a teljesebb, kiműveltebb, magyarabb magyarság.” Szekfű Gyula Ami napjaink történéseit létünkbe vágó fontosságúvá teszi az a magyarként való megmaradásunk lenni vagy nem lenni kérdése. Vagyis a magyar nemzet fennmaradásának drámai kérdőjele. Vannak, akik képesek… Szász István Tas: Ép testben élő ép lélekhez ép nemzettudatot. Elhangzott a Kolping Szövetségnél 2017.05.10. olvasásának folytatása
Szász István Tas: 1956 ősze és annak 1959-es tavaszi következményei 2016.10.27.
A téma, amelyet ebben az írásban feldolgozok, bő forrásanyaggal rendelkezik, de ez a szerteágazó irodalom teljes egészében keveseknek juthatott a kezébe. Erről győződhettem meg akkor is, amikor a Magyar Filmszemlén bemutatták Boros Zoltán A félelem nevében című dokumentumfilmjét. A szakmai vélemények igen hízelgőek voltak, de engem, mint a film egyik szereplőjét és adatszolgáltatóját, annak utóéletéből… Szász István Tas: 1956 ősze és annak 1959-es tavaszi következményei 2016.10.27. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Kamaszkori emlékeimből 2016.07.12.
Sok derék magyart adott Erdélynek az örménység. Ők is kiérdemelhették a gens fidelissima címet, de hivatalosan nem lehettek, hiszen egészen magyarrá lettek. S ez nem jelentett sem erényt, sem pedig bűnt, csupán a vér keveredésének és a név fennmaradásának törvénye érvényesült. Na meg némi genetika. Mert példának okáért Kovrig Endre barátom szép kreol bőrű fiú… Szász István Tas: Kamaszkori emlékeimből 2016.07.12. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Gondolatok a gyásznapon 2014.10.06.
A lakásomból kialakított Hitel-Múzeum Galériában gyakran találkozom kisebb-nagyobb csoportokkal, s örömömre nem egyszer fiatalokkal, sőt gyermekekkel. Amikor az életkorukhoz alkalmazott módon és terjedelemben próbáltam a tárlatvezetés közben hasznos információkat is eljuttatni a látogatókhoz, megtanultam kellőképpen figyelni a hallgatóság összetételére is. Nem volt könnyű feladat. Furcsa tapasztalatok tarkítják a látogatások bennem élő emléktárát. Nem tudom, melyikkel… Szász István Tas: Gondolatok a gyásznapon 2014.10.06. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Szilágysági kezdeményezés 2014.06.18.
Öt évvel ezelőtt kaphattuk az örömteli hírt arról, hogy az Átalvetőben is népszerűsített gyűjtés eredményeként, Zilahon – a Szilágyság fővárosában – felállították ismét Fadrusz János honfoglalási emlékművét az összecsukott szárnyakkal őrködő Turul szobrot, Töhötöm honfoglalóinak tiszteletére, ezer éves ottlétünkre emlékeztetve. A szervező munka lelkes mozgatója, a siker kovácsa Tunyogi Kátoly volt, aki kétlaki életet folytatva,… Szász István Tas: Szilágysági kezdeményezés 2014.06.18. olvasásának folytatása
Szász István Tas: Ringó emlékezet-cikk a leányfalui újság számára a 2013-as év irodalmi hajó útjáról 2013.03.12.
A márciusi Leányfalu az idén sem szenvedett szellemi vitaminhiányban. Kulturális életünk szervezői nagyszerű ötlettel környékezték meg a fáradhatatlanokat és a lankadni hajlamosakat, ismert és nem hiába remélt irodaloméhségüket ingerelvén. Zavaros szellemű időkben bizony nagy segítség visszanyúlni a gondolati tisztaság és szépség elmúlt nagyjaihoz. Biztos kapaszkodót nyújtanak mindenkor. A szervezők pályáztak és nyertek, s emellé a… Szász István Tas: Ringó emlékezet-cikk a leányfalui újság számára a 2013-as év irodalmi hajó útjáról 2013.03.12. olvasásának folytatása