Szász István Tas: Ép testben élő ép lélekhez ép nemzettudatot. Elhangzott a Kolping Szövetségnél 2017.05.10.

„Minden külsőség és anyagiasság lebontásával elérkeztünk a nemzeti szellem kérdéséhez, ahhoz, hogy ennek légies anyagában mikép valósítható meg az öntudat elmélyítése, a teljesebb, kiműveltebb, magyarabb magyarság.” Szekfű Gyula Ami napjaink történéseit létünkbe vágó fontosságúvá teszi az a magyarként való megmaradásunk lenni vagy nem lenni kérdése. Vagyis a magyar nemzet fennmaradásának drámai kérdőjele. Vannak, akik képesek… Szász István Tas: Ép testben élő ép lélekhez ép nemzettudatot. Elhangzott a Kolping Szövetségnél 2017.05.10. olvasásának folytatása

Szász István Tas: 1956 ősze és annak 1959-es tavaszi következményei 2016.10.27.

A téma, amelyet ebben az írásban feldolgozok, bő forrásanyaggal rendelkezik, de ez a szerteágazó irodalom teljes egészében keveseknek juthatott a kezébe. Erről győződhettem meg akkor is, amikor a Magyar Filmszemlén bemutatták Boros Zoltán A félelem nevében című dokumentumfilmjét. A szakmai vélemények igen hízelgőek voltak, de engem, mint a film egyik szereplőjét és adatszolgáltatóját, annak utóéletéből… Szász István Tas: 1956 ősze és annak 1959-es tavaszi következményei 2016.10.27. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Kamaszkori emlékeimből 2016.07.12.

Sok derék magyart adott Erdélynek az örménység. Ők is kiérdemelhették a gens fidelissima címet, de hivatalosan nem lehettek, hiszen egészen magyarrá lettek. S ez nem jelentett sem erényt, sem pedig bűnt, csupán a vér keveredésének és a név fennmaradásának törvénye érvényesült. Na meg némi genetika. Mert példának okáért Kovrig Endre barátom szép kreol bőrű fiú… Szász István Tas: Kamaszkori emlékeimből 2016.07.12. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Gondolatok a gyásznapon 2014.10.06.

A lakásomból kialakított Hitel-Múzeum Galériában gyakran találkozom kisebb-nagyobb csoportokkal, s örömömre nem egyszer fiatalokkal, sőt gyermekekkel. Amikor az életkorukhoz alkalmazott módon és terjedelemben próbáltam a tárlatvezetés közben hasznos információkat is eljuttatni a látogatókhoz, megtanultam kellőképpen figyelni a hallgatóság összetételére is. Nem volt könnyű feladat. Furcsa tapasztalatok tarkítják a látogatások bennem élő emléktárát. Nem tudom, melyikkel… Szász István Tas: Gondolatok a gyásznapon 2014.10.06. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Szilágysági kezdeményezés 2014.06.18.

Öt évvel ezelőtt kaphattuk az örömteli hírt arról, hogy az Átalvetőben is népszerűsített gyűjtés eredményeként, Zilahon – a Szilágyság fővárosában – felállították ismét Fadrusz János honfoglalási emlékművét az összecsukott szárnyakkal őrködő Turul szobrot, Töhötöm honfoglalóinak tiszteletére, ezer éves ottlétünkre emlékeztetve. A szervező munka lelkes mozgatója, a siker kovácsa Tunyogi Kátoly volt, aki kétlaki életet folytatva,… Szász István Tas: Szilágysági kezdeményezés 2014.06.18. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Ringó emlékezet-cikk a leányfalui újság számára a 2013-as év irodalmi hajó útjáról 2013.03.12.

A márciusi Leányfalu az idén sem szenvedett szellemi vitaminhiányban. Kulturális életünk szervezői nagyszerű ötlettel környékezték meg a fáradhatatlanokat és a lankadni hajlamosakat, ismert és nem hiába remélt irodaloméhségüket ingerelvén. Zavaros szellemű időkben bizony nagy segítség visszanyúlni a gondolati tisztaság és szépség elmúlt nagyjaihoz. Biztos kapaszkodót nyújtanak mindenkor. A szervezők pályáztak és nyertek, s emellé a… Szász István Tas: Ringó emlékezet-cikk a leányfalui újság számára a 2013-as év irodalmi hajó útjáról 2013.03.12. olvasásának folytatása

Szász István Tas két részes előadása Trianonról a soproni Erdélyi Körben 2011.09.19.

Sopron Erdélyi Körének olyan neves meghívottjai voltak, hogy a mára szóló felkérést igen nagy megtiszteltetésnek kellett vennem. Ennek megfelelően próbáltam felkészülni a feladatra. Ez kétszeresen is nehéz volt, hiszen egyrészt kimeríthetetlen témához kellett nyúlnom, olyanhoz, mely egész életem – lassan a célegyenesbe érő – történetének meghatározója volt, másrészt egy időkorlátot is be kell tartanom. Megkönnyítette… Szász István Tas két részes előadása Trianonról a soproni Erdélyi Körben 2011.09.19. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Trianon csapdájában 2011.06.06.

Vajon csak az ember elmélkedik? A méltóságos lomhasággal sikló nagymadár, a habokat szelő bálna, vagy a csendesen kérődző bölény, s akár a nyári éjen át monoton cirpelő tücsök – a maga módján – nem elmélkedhet? És kérdezhetném, haszna melyiknek van több? Amaz állati bizton nem árt, emez emberi szülhet vészt is. Én azonban most történelmi… Szász István Tas: Trianon csapdájában 2011.06.06. olvasásának folytatása

Szász István Tas: A mi Házsongárdunk 2011.05.08.

Mostanában hallottam valakitől-valakiről. Humán, ráadásul irodalmi végzettségű jeles középkorú értelmiségi tette fel a kérdést: mi az a házsongárd. Így,- kisbetűvel. Az első pillanatban képtelennek tűnt szájából a kérdés és a helyzet. Aztán azonnal ellenőrzésem alá kerültek háborgó érzelmeim. Az eltelt bő 60 évre gondoltam. Az első negyvenre és a sajnos ennek rombolásán vajmi keveset javító,… Szász István Tas: A mi Házsongárdunk 2011.05.08. olvasásának folytatása

Szász István Tas: Közhelynek tűnő tényekről, avagy világosságot a fejekbe 2011.04.26.

Tüntetően ömlik Magyarországra a rágalom. Lelki álorcások ontják reánk zavaros gondolataikat. Elkerülhetetlenül gondolunk ilyenkor azokra, akik mögöttük állnak. Kik azok, akiktől ez várható? Közben itthon tüntetnek! Ömlenek a tűzoltó csapok, száll a látványfüst. Foglalkozásuk gyakorlása során bizonyítottan bátor egyenruhás emberek arcait látom, s nem értem, hogy értelmes tekintetük mögött miként nyerhet otthont ennyi zavaros gondolat.… Szász István Tas: Közhelynek tűnő tényekről, avagy világosságot a fejekbe 2011.04.26. olvasásának folytatása