Trianon átkos csapdája egész életünket fogságában tartja. Azét, akinek fáj, de tudtán kívül azét is, aki nem ismeri vagy feledni, feledtetni szándékozna. Történelmünk és kultúránk csodáinak a múlt ködébe vesző emlékeit egy internacionalista 40 év után, a neoliberális kozmopolita szellem által érthetetlenül (vagy mégis érthetően?) uralt 30 újabb feledtette, s mára már akad jobb sorsra érdemes, de új szellemben nevelkedett történész is, aki mintha levetni szándékozna az elszakított területek magyar múltjának elhasznált gúnyáját. Közben észre sem veszi, hogy ha ez sikerülne, pőrén állhatnánk a minket – éppen a védekezésünkkel együtt járó, de másokat is szolgáló szellemünk miatt – támadó világ szemei előtt. A múltat végképp eltörölni szelleme új változatában támad.
Erdély, s a hozzá a nemzeti fejedelemség korától oly szorosan kapcsolódó Partium ezernyi csodával várja azt, aki erőt merítendő arra veszi útját valóságosan, vagy legalább olvasmányaiban.
Most ennek a régiónak a Szilágyság nevet viselő tájára, abban is a Tövishátra invitálom az olvasót. Mint olyan, ki 57 gyorsan elröppent évekkel ezelőtt ott kezdete pályafutását, s mint olyan, aki egy ma is ott helytálló valódi őriző, Lugosi Dániel lelkipásztor uram segélykérő szavát meghallotta. Mondhatnám tehát, hogy e kiváló lelkipásztorral és egyházi levéltárossal együtt hívom meg olvasóinkat, hiszen a látogatáshoz elengedhetetlen hiteles anyag fellelése és a megmaradáshoz szükséges reménység s azt építő fantázia terén is nélkülözhetetlen társammá lett.
A Tövisháton, csodálatos természeti környezetben megbújó Kusaly kisközséget 1962. november elsején láttam meg. Oda vezető út nem létezett. Semmiféle út! Kifelé a tavaszi első keréknyom jelölte az irányt a legközelebbi faluig, Goroszlóig, s onnan szétszórt kövekkel vegyesen sáros folytatást követően egy makadám útra érkezhettünk, hogy aztán azon, vagy a párhuzamos vicinális vasútvonalat is felhasználva, a Kusalytól 20 kilométerre levő (akkor még igen jelentős magyar közösséggel bíró) Zilah városába juthassunk. A gépkocsiforgalom ismeretlen fogalom lévén, az év jelentős részében a gumicsizma avanzsált valódi közlekedési eszközzé, megtoldva némi „saját erővel”.
Méltatlan helyzete volt ez ennek a valaha virágzó mezővárosnak és vásártartó központnak, amelynek a nyomait a régészek fel tudnák tárni, hiszen a XVIII. században még ismertek voltak a vár maradványai is, vásártartó központja, a vásár mezeje, pedig a közvetlenül szomszédos mai Szilágyerked község területén volt.
Neve először 1345-ben bukkan fel Kusal formában. Aztán alakváltoztatásokat követően 1591-ben már Kusalj-, Kussally-, Kusaj-t olvashatunk. Szakemberek szerint a név a Kősalj-ból származhat.
Ma a református magyar közösség lélekszáma mindössze 165 fő ami kevesebb, mint fele a lakosságnak. A református lelkipásztorok sorát 1614-től pontosan ismerjük. De ezt megelőző évszázadokból, még az 1400-as évek elejéről, a magyarországi ferencesek első lépéseinek is megszentelt, és a ma is álló templom formájában egyedül fennmaradt emlékhelye.
Ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy körülötte, egy 3-5 kilométeres sugarú körben több mint 5000 magyar él hat – döntő többségében magyar – községben. Diósad, Szilágyerked, Mocsolya, Szilágysámson, Szilágyballa és Goroszló ölelik körül a kisded, vegyessé vált települést, de 20 kilométerre tőle van az egykor magyar város: Zilah, maradék 11000 magyarjával és ellenkező irányban hasonló távolságra a magyar többségét megőrzött Sarmaság 4000 magyarja, illetve harmadik irányban Hadad, a szintén többségi 700 magyarral.
A települést ma már aszfaltút szolgálja, amely a Szatmárnémetit Kolozsvárral összekötői kitűnő műútnak a Sarmaság-Zilah közti szakaszából Goroszlónál Hadad felé leágazó mellékútja. Mondhatjuk tehát, hogy egy több mint 20000 fős magyarlakta régió kellős közepén áll az ősi település.
Természeti környezete gyönyörű!
Történelmi múltja Kusalyt méltán avathatná nevezetes emlékhelyé, ha a közvélemény és a kulturális, vallási vagy akár sport turizmus is jobban felismerné előnyeit. De csupán az említett szélesebb magyar közösség támogatása is elegendő cél lenne ahhoz, hogy értékeinek megőrzésével és lehetőségeinek kihasználását támogatva hozzájáruljunk valamivel a környék – pl. a horvátországi magyarokét meghaladó számú – magyarságának otthonmaradásához.
Mindenekelőtt azonban foglaljuk össze röviden vizsgálódásaink színhelyének történetét.
A település keletkezése és felvirágzása a Jakcs család nevéhez szorosan kapcsolódik. A templom kőpadozata alatt ma is többen nyugszanak az egykor kihalt jeles famíliából.
Lugosi Dániel, aki egyházi levéltárosként dokumentumokkal is rendelkezik, a következőket idézi a templommal kapcsolatban, melyet „…a Jakcs család tagjai a Szentlélek nevében és tiszteletére Kusaly faluban építettek, az eclesiával. czinteremmel, toronnyal, haranggal, kolostorral, hálószobával és más helyiségekkel együtt.” A kolostor közelében apácakolostor is működött. Az építkezésére kiadott rendelet pillanatában a kusalyi Jakcs testvérek létesítménye 1422-ben már készen várja a betelepülő szerzeteseket. Így ez az egy évtized alatt felépült első négy ferences központ közt (Gyula 1420, Ozora 1423, Marosfelfalu 1427) is feltehetően elsőként készült el, hiszen 22-ben már várja lakóit. És ez az egyetlen, amely még áll!
Lugosi tiszteletes uram gyűjtéséből megtudhatjuk, hogy: „ A Jakcs család felemelkedése Zsigmond király uralkodásának idejére tehető (1387-1437). 1388-ban Jakcs György királyi kincstárnok. Dénes előbb váradi kanonok, 1427-től váradi püspök 1435-ig. Jakcs Mihály 1414-ben erdélyi vajda, László Szatmár vármegye főispánja. A Zsigmond halálát követő évtizedekben a család tagjai több ízben viselik az erdélyi vajdai tisztséget. A család férfiágon 1585-ben hal ki. Birtokaik egy része már a XVI. században a Drágffyak kezébe kerül. Egyes adatokból arra következtethetünk, hogy az utolsó Jakcsok Szapolyai János párthívei lehettek, I. Ferdinánddal szemben (…).
A kusalyi Jakcsok képviselője 1555-ben Ilosvay Bernát, kérdéses, hogy rokoni kapcsolatban állhatott Ilosvai Selymes Péterrel.”
Ottani munkám idején arról is hallottam Kolozsvári levéltárosoktól, hogy Kusaly, az egykori mezőváros (vásártartási joga Nagy Lajostól származik 1353-ból) a Jakcsok idején országos gyűléseknek is helyet adott. Ez a Jakcs vajdák idején érthető is lehetett.
A Jakcs család kihalása után aztán elkezdődött a település hanyatlása. Az 1556-ban bekövetkező tömeges áttéréssel magyarázható, hogy a ferencesek ekkor javaikat is kimentve távoztak Kusalyból.
Az istenháza ezt követően református kézben élte életet és ennek kapcsán vált irodalomtörténetünk nevezetes emlékhelyévé, hiszen Ilosvai Selymes Péter (aki, mint jeleztük, nem kizárt, hogy Jakcs rokonság) 1570 körül „Kusalkőn” minden bizonnyal református tanítóként, saját szavait idézve is e templomkert somfája alatt fejezte be Ptolomeus királynak históriáját és Arany János szerint Ilosvai Toldija is e fa árnyékában születhetett.
De másik irodalomtörténeti jelentősége is van a helynek. Ugyanis éppen közepén áll annak a tenyérnyi területnek, amelyen az ősi Ody (Od-Ad) család három ágra szakadása történik, mégpedig a Had-ad-i, Diós-ad-i és Haraklány-i ágakra. E három település ölelésében van vizsgálódásunk kis falva. A jóval nagyobb s ma is magyar Diósad éppenséggel közvetlen mellette található.
A családfa pontos leírását legutóbb Czeizel Endre adta. Ady nem véletlenül írta, hogy:
„Jó Ilosvai Selymes Péter
Néha-néha úgy-úgy szeretnék
Elborozgatni őkelmével.”
A templom gótikus mennyezete 1600-ban omlott be és ezt követően a falak 150 évig dacoltak az időjárással. Úgy tartják, hogy közepén diófa nőtt ki, amelyből az újjáépítést követően úrasztala készült.
A kazettás mennyezet és az épületegyüttes is a református hagyományoknak megfelelve született újjá 1796-98 között. Szamárhátas gótikus bejárata különösen szép.
A harangláb igen rossz állapotban szolgálja az Isten dicsőségére 1855-ben öntött 140 kilós harangot. Mellette áll még az 1882-ben épült iskolaház is.
Mai úrasztala 1823-ból származik. A jelenleg működésképtelen orgonát a szomszédos Diósad egyházközségétől 1869-ben vették. Szerény, de érdekes egyházi tárgyakból álló gyűjtemény is maradt a gyülekezetre.
A templom ma első kategóriás műemlék, műemléki feltárása megtörtént.
Megtanulhattuk, hogy műemlékeink és történelmi, egyházi vagy kulturális emlékhelyeink megmentése akkor biztosított, ha funkcióval is rendelkeznek, tehát élő helyszínek.
Ennek jegyében gondolkodva tudjuk elképzelni e katolikus, református és irodalomtörténeti szempontból is jelentős helyszín helyreállításának és hasznosításának tervét.
A fennmaradt építészeti emlékek mellett ennek igen fontos alapját jelenti Lugosi Dániel tiszteletes kitartó őrizői szelleme, hiszen bár távozhatott volna sokkal kényelmesebb környezetbe és jobb körülmények közé ő helyben maradt és kitartóan küzd a magyar történelem e szép és fontos emlékének megőrzéséért.
Ha sikerül támogatást nyerni, akkor a feladatok sorrendje talán ez lehet:
- A harangláb gyors helyreállítása.
- A saját erőből kialakított imaterem rendbetétele és a lelkészi lak további helyreállítása.
- A templom műemléki helyreállításához szükséges komolyabb támogatás elnyerése.
- Egy kisebb irodalmi és egyházi emlékhely kialakítása a régi iskolából, vagy amennyiben az már nem restaurálható, akkor annak helyén.
- Ifjúsági tábor vagy művészi, irodalmi alkotótábor létrehozása az immár jó minőségű úttal rendelkező és nagyon szép természeti környezettel bíró, egyházi tulajdonban levő 2,5 hektáron.
Ezek csupán az első ötletek, de egy alaposabban előkészített anyagban kiváló lelkipásztorunk mindent pontosan leír és megindokol, és természetesen a lehetőségek szerint sok más hasznos ötlet is segíthet abban, hogy Trianon évfordulóján egy újabb elszakított magyar emlékhely kerüljön fel a nemzeti ismeret és önismeret tárának térképére, segítvén és erősítvén a Kárpát-medencei összmagyar nemzettudat újjáélesztésének nélkülözhetetlen folyamatát.
Az út legelején állunk, az első tétova lépést most tettük meg, de ne feledkezzünk el arról, hogy eddig is áldozatos éveket kellett megélnie elődeinknek s elsősorban a visszaszerzés és felkutatás nehéz munkáját elvégző Lugosi Dánielnek. Őreá is nagyon illenek Albrecht Dezső Hitel főszerkesztő 1935-ben leírt szavai a csendben és eldugottan, szerényen szerteszét munkálkodó „pompás magyarjainkról” akikből fel lehetne építeni egy csakis a nemzet szolgálatának szempontja szerint válogatott új vezető elitet.
Aki tud, az Átalvetőn keresztül is jelentkezhet segíteni!
Szász István Tas